Nemzetközi színtéren fejlődhet Révész Ádám

A 3×3-as magyar U23-as válogatottban kapott helyet a Naturtex-SZTE-Szedeák centere, Révész Ádám, aki előtt telített program áll a nyári hónapokban is.

Révész Ádám

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) által életre keltett, U23-as játékosok számára kiírt Nemzetek Ligája nevű sorozatban részt vesz Magyarország válogatottja is. A sportág 3×3-as szakágának szabályai szerint lebonyolított tornán szereplő magyar csapatban szerepet kapott a Naturtex-SZTE-Szedeák centere, Révész Ádám is.

“Nem számítottam rá, de örültem neki. Egy sportoló számára a legnagyobb elismerést jelenti az, ha képviselheti az országát. Tetszik is a játék, nem ugyanaz mint az öt az öt ellen, de sokat lehet fejlődni. Csak a pozitívumot lehet látni benne” – fogalmazott portálunknak Révész Ádám.

A Nemzetek Ligája első fordulója Csehországban zajlott: az ottani küzdelmek során a felnőtt tornán – többek között a francia élvonalbeli játékosokra alapozó francia csapatot is legyőzve – megnyerték a csoportjukat, ám az utolsó csoportmeccsen bokasérülést szenvedett a szegedi kosaras, így nem tudott segíteni a hétvégén a Nemzetek Ligája sorozat találkozóin, ahol már csere nélkül kellett lejátszania a meccseit a magyar csapatnak.

“Ami a fejlődés részét illeti: támadni talán könnyebb, hiszen kevesebben vannak a pályán, de védekezni viszont nehezebb. Nincs besegítés, itt egy az egyben kell védekezni, erre nekem szükségem is van, hogy a játék ezen elemében fejlődjek. Ráadásul mindez meccsszituációban történik” – fogalmazott Révész Ádám, aki hozzátette, a társak kihozták a maximumot a szolnoki, második és harmadik fordulóban, ahol mindkét alkalommal második helyen végzett a magyar csapat.

Ezzel azonban nincs vége a tornának: kedden újra az edzőtábor következik, majd hétvégén újabb meccsek, ez pedig egész júniusban így fog zajlani, így kevés pihenő jut a fiatal szegedi centernek.

“Nem bánom, hogy így alakult, itthon is lenne minden nap edzésünk, örülök, hogy éles szituációban tudok kosarazni” – zárta Révész Ádám.

 

Forrás: szegedma.hu

Forrás: 
SZTE-SZEDEÁK