Megkezdtük a felkészülést

Elkezdte a felkészülését a következő szezonra a Naturtex-SZTE-Szedeák. A programban főképp az erőnlétet szolgáló foglalkozások szerepelnek, de jövő szombaton már felkészülési mérkőzést vívnak Juhos Leventéék.

szedeák 2017

A magyar mag mellett a tavalyi csapatból maradt légiósokkal, így a csapatkapitány Andrija Ciriccsel, Marko Bolticcsal és Nenad Suloviccsal kiegészülve kezdte meg a munkát Andjelko Mandic vezetőedző és Kiss Zsolt másodedző irányításával a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabda-csapata. A heti munkában javarészt a konditermi és más, erőnléti foglalkozások játsszák a főszerepet, így kedden délelőtt is az újszegedi ligetben futottak a keret tagjai. Mint azt a csapat vezetőedzője elmondta, a múlt héten már a légiósok nélkül elkezdték a munkát, a következő három hét pedig a kondíció megszerzéséről fog szólni, de délutánonként előkerül a labda is. “Minden pozitív, mindenki teszi és tudja a dolgát” – mondta első benyomásairól Andjelko Mandic, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője. “Sokat segít a munkámban, hogy a tavalyi csapat nagy része együtt maradt, ők ismerik egymást, ez egy nagy előny. Elég edzőmeccs áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy teszteljünk, és kialakuljon, hogy mivel lehetünk eredményesek. Persze, nem az eredmény a legfontosabb ilyenkor, de ha lesz esélyünk nyerni, azt meg kell ragadni. Fizikailag biztos, hogy jó állapotban lesznek az Universiadéről visszatérő játékosaink, és taktikailag is sokat fejlődhetnek” – utalt a Naturtex új mestere arra, hogy a klub három játékosa, Vágvölgyi ÁkosWirth Ádám és a MAFC-tól igazolt Kovács Ádám sincs ott a tréningeken, hiszen mindhárman a tajvani Universiadén szereplő magyar válogatottal van feladatuk.

Testvérek között

szedeak_edzes05_gs

A negyedik idényét kezdi meg ősszel a Naturtex-SZTE-Szedeák csapatkapitánya, Andrija Ciric: a 36 éves kosaras májusban újabb évre kötelezte el magát a szegedi klubhoz. “A két gyermekemmel és a feleségemmel töltöttem az idő nagy részét, Görögországban nyaraltunk, majd eljártam futni és konditerembe. Nenad Sulovic is azt mondta, rövid volt a pihenő, pedig több mint három hónapról beszélünk, de kétségtelen, nagyon hamar eltelt. Teljesen kipihentem magam, az évek alatt már hozzászoktam ehhez: ha otthon vagyok, tíz nap után már hiányoznak az edzések, a meccsek. Ilyen az életünk, edzünk mintegy tíz hónapig, majd két-három hónap pihenés. Természetesen hiányzott a kosárlabda. Amikor labdát látok, olyan vagyok, mint egy kisgyerek, azonnal játszani szeretnék. Az otthonomhoz közel van egy park, ahol a gyerekek kosaraztak, fociztak, vagy éppen teniszeztek, állandóan azon járt az eszem, hogy legszívesebben beszállnék” – mesélte annak kapcsán Andrija Ciric, hogyan telt számára a nyári szünet.

A tavalyi négy légiósból hárman is maradtak az idei szezonban, a három szerb játékos pedig kiválóan megérti egymást a pályán és azon kívül is – e mellett az új edző, Andjelko Mandic sem ismeretlen a Szedeák kapitánya számára. “Együtt jöttünk Belgrádból Suléval és Markóval. Ismerjük egymást, így jó érzéssel kezdtük el a munkát. Nem olyan, mint néhány szezon, aminek az elején azt sem tudod, mire számíthatsz, nem ismered az edzőt és a többi játékost. Testvéreknek tekintjük egymást. Szeretnénk segíteni a fiataloknak is, hogy minél többet fejlődjenek. Ismerem Andjelkót, többször játszottunk egymás ellen, legutóbb akkor, amikor Romániában volt edző. Mondhatom, barátok vagyunk, eddig még nem volt edzőm, de csak jó dolgokat hallottam róla. Jó érzésekkel várom a szezont” – fogalmazott Andrija Ciric.

A Naturtex-SZTE-Szedeák első edzőmérkőzését augusztus 26-án, Szolnokon játssza, majd három nappal később következik az első hazai mérkőzés a Kecskemét ellen. A szeptember 30-i, Debrecenben esedékes rajt előtt három felkészülési tornán is részt vesz a csapat, az első hazai bajnokit pedig október hetedikén, a Zalaegerszeg ellen vívják Révész Ádámék.

A Naturtex-SZTE-Szedeák felkészülési programja

augusztus 26.: Szolnok-Naturtex-SZTE-Szedeák
augusztus 29.: Naturtex-SZTE-Szedeák-Kecskemét
szeptember 4.: Naturtex-SZTE-Szedeák-MAFC
szeptember 7.: Kecskemét-Naturtex-SZTE-Szedeák
szeptember 8-9.: Matro PVSK-kupa, Pécs (résztvevő csapatok: Kaposvár, Pécs, MAFC, Szedeák)
szeptember 15-16.: Felkészülési torna Kiskunfélegyházán
szeptember 21-22.: Orosz László emléktorna, Kaposvár (résztvevő csapatok: Kaposvár, Pécs, MAFC, Szedeák).

szedeak_edzes01_gs
szedeak_edzes02_gs
szedeak_edzes03_gs
szedeak_edzes04_gs
szedeak_edzes05_gs
szedeak_edzes06_gs
szedeak_edzes07_gs
szedeak_edzes08_gs
szedeak_edzes09_gs
szedeak_edzes10_gs
szedeak_edzes11_gs
szedeak_edzes12_gs
 
Forrás: szegedma.hu
Forrás: 
SZTE-SZEDEÁK