Kovács Ádám Szegeden folytatja

A magyar játékosok szerződésének meghosszabbítása után a héten az is eldőlt, hogy a Naturtex-SZTE-Szedeák első nyári igazolása a MAFC-tól érkező Kovács Ádám lesz.

Kovács Ádám

A 24 éves bedobó a 2016-2017-es idény alapszakasza során átlagban 24 percet töltött a pályán, 9.1 pontja mellett 3.5 lepattanót szerzett.

- Komoly előrelépés számomra a szegedi szerződés! Juhos Leventével az Albában, Wirth Ádámmal pedig a korosztályos válogatottakban játszottunk együtt, velük is beszélgettem az elmúlt napokban, és mind a klubról, mind a közösségről kizárólag pozitív dolgokat hallottam. Tudom, hogy sokat kell még fejlődnöm, és úgy gondolom, a Szedeák ebből a szempontból is tökéletes választás. Augusztus még messze van, de már most nagyon várom a felkészülés kezdetét - mondta a 200 cm magas kosaras, aki egy plusz egyéves szerződést írt alá a Tisza-partiakkal.

Forrás: 
SZTE-SZEDEÁK