Kaposvár erősebbnek bizonyult.

Hazai oldalon Papp Péter, a szegedieknél pedig Wirth Ádám nem tudta vállalni a játékot, rajtuk kívül a sérüléssel küszködő Hendlein és Baki, valamint a betegséggel bajlódó Juhos is bevethető volt.

Csirics triplájával a Szeged szerzett vezetést, majd nem sokra rá Juhos kosarával 5-2-re vezettek a vendégek. Ekkor hat gyors ponttal a maguk javára fordították a meccset Hendleinék, majd innentől kezdve be indult az adok-kapok. Bő öt peren keresztül így a KKK tartani tudta előnyét, majd egy Juhos-ziccer után újra a szegediek álltak előrébb. Mindez azonban csak pillanatnyi állapot volt, Frazier kosarával ugyanis újra fordult a kocka, s a negyed végéig meg is maradt az egypontos kaposvári előny. (20-19)

A KKK vezethette a második negyed első támadását, ami Hendlein révén két ponttal zárult. A hazaiak csapatkapitánya nagyon elemében volt az első félidőben. Tíz ponttal zárta az első két negyedet, s a zsákolások, valamint a szépen megoldott betörések sem hiányoztak a repertoárjából. Fekete Ádám végig tüzelte játékosait az oldalvonal mellől, különösképp a védekezéseknél hajtotta játékosait. A szegediek azonban így is megtalálták a módját a pontszerzésnek, így nem szakadtak le. Hozzá tartozik ehhez, hogy hazai oldalon több bosszantó hiba is becsúszott mind a támadásokba, mind pedig a védekezésbe. Olykor kimaradt a kimaradhatatlan, vagy épp egymás kezéből ütötték ki a pattanót a csapattársak. A házigazda azonban így is négypontos előnnyel vonulhatott pihenni. (37-33)

A harmadik negyed első kosarára egy percet kellett várni, ekkor Wisseh törte meg a csendet. Rögtön ezután Hendlein is betalált, s ekkor már nyolccal vezetett a KKK. A játékrész feléhez érve próbálta növelni a nyomást a Fekete Ádám alakulata, ennek pedig meg is lett a gyümölcse, a hetedik percben már 52-40 állt a táblán. Kezdett megtorpanni ekkor a hazai alakulat, a kaposvári szurkolók pedig gyorsan rá is zendítettek egy "Hajrá-hajrá, Kaposvár!"-ra, majd a hangzavart egy Hendlein-tripla fokozta. A negyedet végül kereken tízzel nyerte meg a Kaposvár, így az utolsó felvonásnak 61-47-es állással futottak neki a küzdő felek.

Jól indult a negyedik negyed hazai szempontból, Frazier kezdett be egy hármassal, de a folytatás már nem volt ilyen remek. Zárkózni kezdett a Szeged, sorra dobták a kosarakat, s ugyan Lilov triplájánál csak tíz pontra jött vissza a Szedeák, Fekete Ádám jobbnak látta időt kérni. Egy darabig úgy festett, időben nyúlt bele a meccsbe a hazai tréner, de néhány percre rá már 68-62-re feljöttek a csongrádiak. Újra magához rendelte övéit Fekete Ádám, de az előny csak fogyott, Boltics kosara után már csak közte négy volt. Cooke veszített labdát a következő kaposvári támadásnál, majd odaütött Lilovnak, aki fél perccel a vége előtt mehetett büntetőzni, mert a KKK már bónuszban volt. Lilov nem hibázott egyszer sem, így már lőtávon belülre ért a Szeged (68-66). A végén azonban csak kiizzadta a győzelmet a Kaposvár. Utolsó támadásuknál egy kihagyott dobást követően Hendlein szerzett támadólepattanót, s ahelyett, hogy visszatette volna, okosan kijátszotta a labdát a triplavonalon kívülre. Másodpercek voltak már csak vissza ekkor, Fraziernél volt a labda, akinek odaütöttek, s így ő is mehetett büntetőzni. Az amerikai sem rontott, így öt másodperccel a vége előtt 70-66-os állásnál kérte ki utolsó idejét Lazics-mester. Az utolsó szegedi támadás azonban egy eladott labdával zárult, így kínkeservesen, de megszületett az első KKK-siker a középházban.

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Tisztán látszik, hogy kicsit magunk alatt vagyunk, mert sajnos az, hogy nem jutottunk be a felsőházba, mentálisan kicsit visszavetette a csapatot. Emiatt az volt a legfontosabb ma, hogy megnyerjük a meccset. Kezünkben volt a sansz, hogy egy fölényes sikert arassunk, de a végén megint óriási butaságokat csináltunk, és tényleg csak azzal tudtunk nyerni, hogy küzdöttünk védekezésben. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, hogy ebben a kis hullámvölgyben is kitartanak mellettünk, és bízom benne, hogy ez a továbbiakban is így marad. Azt, hogy mi végig küzdeni, harcolni fogunk a pályán, meg tudom ígérni, és igyekszünk összefoltozni a játékosainknak a testét és a lelkét is a következő meccsekre.

Nikola Lazics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: Elsősorban szeretnék gratulálni a Kaposvárnak, vezettek az egész mérkőzésen, megérdemelten nyertek. Nem voltunk jó ritmusban három negyeden keresztül. Látszott, hogy egy kicsit fáradtak vagyunk, mert már ez volt a negyedik meccsünk zsinórban. A Kaposvár az első félidőben sok könnyű pontot szerzett, és igazán csak a negyedik negyedre állt össze a védekezésünk. A másik nagy baj pedig a 66 dobott pont volt, ennyivel nem lehet meccset nyerni Kaposváron.

 

Forrás: bb1.

Forrás: 
SZTE-SZEDEÁK