Új edző a csapat élén!

Andjelko Mandics személyében új vezetőedzővel vág neki a 2017-2018-as szezonnak a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapata. A klub vezetése nem tudott megegyezni a folytatásról a korábbi trénerrel, Nikola Laziccsal.

Abdjelko Mandics

– Először is szeretném megköszönni Nikola Lazicsnak azt, amit az elmúlt három és fél évben a Szedeákért tett. Zajlottak tárgyalások közöttünk a folytatásról, ám ezek végül nem vezettek eredményre. Andjelko Mandics fiatal, ambíciózus edző, az előző klubjaitól kapott információk alapján joggal reménykedhetünk abban, hogy ismét jó kézbe került a karmesteri pálca – fogalmazott Kardos Péter, a Naturtex-SZTE-Szedeák elnöke.

Andjelko Mandics korábban már dolgozott Magyarországon, a 2013-2014-es idény második felében a Falco csapatát irányította, ezen kívül a román Craiova és a szlovákiai Komárom edzője volt.

– Örömmel mondtam igent a Szedeák felkérésére – mondta a 40 éves szakember, akinek az édesapja szerb, édesanyja magyar, ezáltal magyar útlevéllel is rendelkezik. – Naprakész vagyok a magyar kosárlabdázás eseményeit illetően, az idei szezonból is nagyon sok mérkőzést láttam, a bajnokság évről-évre fejlődik. Bízom benne, hogy sikerül erős keretet kialakítanunk, amely a kemény védekezés mellett szép, minőségi kosárlabdával, és sok-sok győzelemmel tudja kiszolgálni a szegedi közönséget.

 

Forrás: delmagyar.hu

Forrás: 
SZTE-SZEDEÁK