Hazai győzelem a Kaposvár ellen!

A maga részét megtette a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely utolsó középszakaszbeli meccsét megnyerte a Kaposvár ellen: a play-off szereplés szerdán dől el, amikor a szegediek szabadnaposak lesznek.

Hazai pályán zárta a középszakasz küzdelmeit a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely a play-offtól egy győzelemnyire lévő Kaposvárt fogadta.

Rosszul kezdett a Szedeák, több mint három percet kellett várni az első szegedi kosárra, addigra nyolc pontot szerzett a Kaposvár, így Nenad Sulovic kettese után 2-8 állt az eredményjelzőn. Belelendült a Naturtex, a center kettő plusz egyes akciója után már itt volt az előny, 13-12. Az első negyedet ugyan a somogyiak zárták előnyben, de hamar fordítani tudott a Szedeák, Ivan Lilov termelte a pontokat, miközben Marko Boltic remekül szolgálta ki a társakat, így hét ponttal is meglépett a Szeged. (38-31) A somogyiak nem adták fel, és Malik Cooke kettesével még a szünet előtt ledolgozták hátrányukat, így a nagyszünetre döntetlennel vonulhattak a felek.

A fordulást követően megint kaposvári pontokat láthattunk, azonban a szünetben beálló Filipovics Márkó remekül szállt be a meccsbe: szerzett két triplát és volt egy blokkja is, 54-52 után jött hét szegedi pont, így időt kellett kérnie Fekete Ádámnak. Tartotta előnyét a Szedeák, ugyan a Kaposvár visszajött öt pontra, de igazán közel nem engedte ellenfelét Nikola Lazic csapata. Az utolsó negyedben aztán két pontra is feljött a Kaposvár, ám ezt követően jött 11-0-s szegedi rohanás, ami eldöntötte a találkozót: ekkor nagyon feszesen védekezett a Szedeák, nem mellesleg elöl is ültek a dobások. A hajrában Andrija Ciric és a betegsége után visszatérő Wirth Ádám is szerzett egy-egy bravúros kosarat, így végül 11 ponttal, 88-77-re verte a Kaposvárt a Naturtex-SZTE-Szedeák.

Juhos Leventéék ezzel megtették azt, ami önmaguktól telt, azonban az, hogy lesz-e még meccsük idén, már nem csak tőlük függ. A középszakasz utolsó fordulójában ugyanis szabadnaposak lesznek a Tisza-partiak, miközben a play-offban már biztosan ott lévő Pécs a Kaposvárhoz látogat, a somogyiaknak továbbra is egy siker kell ahhoz, hogy a legjobb nyolc tagjai legyenek. Amennyiben nyer a Kaposvár, még akkor is van remény, bár a teljesen tét nélkül pályára lépő Sopronnak kellene legyőznie a Kecskemétet – sok kifutása lehet még a dolognak, egy azonban biztos: ha nyer a Kecskemét és a Kaposvár, ott vannak a play-offban, és a Szedeák lemarad a rájátszásról, más esetekben lehet számolgatni.

Ami a statisztikát illeti

Nem a triplák döntötték el a találkozót, ugyanúgy mindkét csapat hét kosarat süllyesztett el a triplavonalon túlról – igaz, a Kaposvár ezt egyel több, 21 kísérletből érte el. A lepattanózásban sem mutatkozott markáns különbség, kettővel több labdát szedett a KKK, azonban a Szedeáknak volt kilenc támadólepattanója a 27 leszedett labdából. Ami különbséget jelenthetett, az az eladott labdák száma, ugyanis a Kaposvár 16-szor játszotta meg rosszul a labdát, szemben a kilenc szegedivel – és öttel több gólpasszt osztottak ki a Naturtex tagjai. Az egyénekre kitérve: a Szedeák legjobbja a meccset végigjátszó Marko Boltic volt, aki 13 pontos, 12 gólpasszos dupla-duplát ért el, de volt még hat lepattanója, három szerzett labdája és a mezőny legtöbb, hat kiharcolt faultja – negatív oldalra csak a három eladott labda és a két fault került. Szintén remekül teljesített Nenad Sulovic: a center 20 pontot hozott 35 perc alatt, négy lepattanója mellett ugyanennyi gólpassza is akadt, és ötször állították meg szabálytalanul. Ivan Lilov sem pihent a meccsen, a mezőny legeredményesebb játékosa volt a bolgár a 21 pontjával, egy lapttanója, két szerzett labdája és négy gólpassza volt még e mellett. Andrija Ciric 13 pontot szerzett 32 perce folyamán, a szegedi csapatkapitány nyolc lepattanót, három asszisztot hozott még mellé. Juhos Levente csupán tíz percet játszott, ez alatt két büntetőt értékesített, és volt két lepattanója. A cserék közül Filipovics Márkó kiválóan szállt be a meccsbe: kevesebb mint 15 perc alatt 12 pontot, két lepattanót, két labdát szerzett, volt egy blokkja és egy szerzett labdája is – nagy szerepet játszott a mai sikerben. Wirth Ádám szintén fontos eleme volt ma a Szedeáknak, 21 perce alatt hét pontot, egy szerzett labdát és két gólpasszt jegyezhettünk fel nála. Révész Ádám négy percet kapott Nikola Lazictól, valamint Vágvölgyi Ákos is beállt szűk két percre. A túloldalról Hendlein Roland hozott átlagon felülit: a somogyiak csékája egy 11 pontos-11 lepattanós dupla-duplát szállított, de szintén jól játszott Winston Frazier is, az amerikai légiós 17 pontot, négy lepattanót és ugyanennyi gólpasszt jegyzett.

 
ONLINE
Szedeák - Kaposvár
88 : 77
(19-21, 23-21, 24-19, 22-16)

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, középház, 9. forduló

Naturtex-SZTE-Szedeák – Kaposvári KK 88 – 77 (19-21, 23-21, 24-19, 22-16)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Cziffra Csaba, Balog György, Minár László (Bodrogváry Iván).
Szedeák: BOLTIC 13/3, LILOV 21/9, Ciric 13/3, Juhos 2, SULOVIC 20. Csere: Wirth 7/3, Révész -, Filipovics 12/6. Vezetőedző: Nikola Lazic.
Kaposvár: Wisseh 6, FRAZIER 17/9, Cooke 13/3, HENDLEIN 11/3, Simms 12. Csere: Fodor 11/3, Grebenár -, Baki 7/3, Papp P.Vezetőedző: Fekete Ádám.
Kipontozódott: Wirth (39′).

Nikola Lazic: “Gratulálok a csapatnak, jó meccset játszottunk. A szünet után kicsit jobban védekeztünk, és úgy vélem, megérdemelten nyertünk. Megtettük, amit meg tudtunk, várjuk, hogy hogy alakul a sorsunk szerdán. Wirth Ádám múlt héten még kórházban volt, ma viszont rengeteg energiával játszott. Sokat segített a közönségünk is, sok sikert kívánok a Kaposvárnak a folytatásra!”

Wirth Ádám: “Nehéz helyzetben voltunk a meccs előtt, a pécsi vereségünk megviselte a csapatot. Büszkék lehetünk a mai játékunkra, rengeteg energiával, egymásért küzdve tudtunk játszani. A reményeinket életben tartottuk.”

Fekete Ádám: “Nagyon jó meccset játszottunk, 35 percig az elmúlt időszakhoz képest is jól játszottunk. Győzelmi esélyünk volt, tettszett csapatom akarata. Negatív érzésekkel kezdtük a középszakaszt, de most már csak a Pécs elleni meccsre koncentrálunk. Köszönjük azon szurkolóknak, akik elkísértek bennünket!”

Hendlein Roland: “Gratulálok a Szegednek! Kezünkben a sorsunk továbbra is, ma 35 percig több volt ebben a meccsben. Az elmúlt időszakban csapatként is rosszul játszottunk, ezért a vereség ellenére boldog vagyok. Remélem, ugyanígy tudunk játszani szerdán a Pécs ellen is.”

Online közvetítésünk

VÉGE

IV. negyed 88-77 (19-21, 23-21, 24-19, 22-16)

40′ Frazier még bedob egy triplát, 86-75. Boltic kioszt még egy asszisztot Lilovnak, 88-75. Frazier pattanóját Hendlein szedi össze, és még szerez egy kettest: 88-77 a vége, győzelemmel zárja a középszakaszt a Szedeák, amelynek sorsa majd az utolsó fordulóban dől el, ahol szabadnapos a csapat.

40′ Lejön Cooke triplája. Sulovic bemutatja a hármast, de nem dobja el. A középtávolit viszont igen – 86-72. Talpon a csarnok, szól a szép volt, fiúk!

40′ Boltic közelije kiperdül, majd beüti a második hibáját. Áll a meccs, mert azt reklamálják, szándékos volt – a túloldalon kétszer valahogy ez elmaradt…

39′ Nem jó Hendlein triplája, de Fodoré a pattanó. Wirth kipontozódik, Filipovics jön a helyére. Eladja a Kaposvár megint.

39′ Sulovic kap technikait reklamálásért, szerencsére csak a harmadik hibája. WIRTHNEK BEESIK A HOROG, kiszorított helyzetből, 84-72!

38′ Boltic előbb elveszíti, majd visszaszerzi – Cooke-ra ráfújják a faultot is, így büntetőzhet Boltic. Csak az első bent, 81-72. Eladja a labdát a Kaposvár!

38′ Lilovnak nem jön a tripla, Simms viszont beejti a körtéből – időt kér Nikola Lazic 81-72-nél.

37′ Lilov fut be a palánk alá, szép akció végén kapja Sulovictól, 81-68. Simms egy könnyű kettessel, 81-70. Közel négy percig nem dobott kosarat a Kaposvár, 11-0-s szegedi futást zárt le Simms kosara.

36′ Nem jó Hendlein trojkája. Boltic egyedül megoldja betörése után, 77-68. Sőt, Boltic labdát szerez, majd dobat egy kosarat Wirth-el, így 11 ponttal vezet már a Szedeák, 79-68!

36′ Wirth majdnem megszerzi, de végül a Kaposvár jöhet. Nem jó a tripla, Boltic letépi a labdát. LILOV! A harmadik hármas a bolgártól, 75-68-nál kér időt a Kaposvár!

35′ Baki trojkája nem jó, Ciric szedi össze a pattanót. Nem tud passzolni a túloldalon – így inkább megfordul, és bedob egy középtávolit, 72-68. Simmstől megszerzi Sulovic, de megint elmarad a szándékos.

34′ Rövid volt Lilov triplája, de még támadhat a Szedeák. Simms sapkázza Bolticot, de Lilov középtávolija sincs bent. Visszajön a négyfaultos Ciric.

33′ Sulovictól nem jó a horog, majd mindenki meglepetésére a Kaposvár kapja meg a labdát. Frazier megint egy hármassal, 70-68.

33′ Lilov triplája hosszú, de megvan a pattanó. Sulovic egy kézzel teszi fel, bent is van, 70-65.

32′ Filipovics egy közelivel, 68-63. Baki gyorsan válaszol, 68-65, közben Fodor és Sulovic vitatja meg a helyes védekezési módot.

31′ Filipovics hármasa lejön a gyűrű tövéről. Cooke elindul egyedül, és megoldja, 66-63.

III. negyed 66-61 (19-21, 23-21, 24-19)

30′ Tulajdonképpen végigtámadhatja a negyedet a Kaposvár, hét tizedmásodperc marad az órán, ha lepörgetik. Filipovic védekezett jól Hendlein ellen – az utolsó tíz perc előtt öt ponttal vezet a Szedeák.

30′ Bolticnál azt fújják, nem hozta át a félpályán időben. Visszaállítják az órát 24.7-re, és időt kér a Kaposvár.

30′ Megvan a labda is, de Bakinál csak sima a fault. Hendlein oszt ki egy sapkát Filipovicsnak, ráadásul Baki beemeli a középtávolit is, 66-61.

29′ Cooke középtávolijával visszajön négyre a Kaposvár, 63-59. Hendleinnél a fault, sajnos nem hullik be Lilov hármasa közben. Wirth a sarokból egy hármassal, ez az, 66-59!

29′ Fodor gyorsan válaszol, 63-57. Sulovicnál támadóhiba, majd összeakaszkodik Cooke-al, aki vissza is húzhatta volna a kezét, de nem tette.

28′ Baki a sarokból egy hármassal, 61-55. Ciric hármasa lejön, de Filipovics szed egy pattanót, és visszateszi, 63-55.

28′ Hendlein túldobja a gyűrűt. Szép blokk Cooke-tól is, de Boltic összeszedi, és visszateszi – 61-52, időt kér a Kaposvár, az eddigi legnagyobb szegedi előny!

27′ Lilov önfeláldozóan labdát szerez – ezek most a Szedeák percei! Ciric a befejező ismét, ő is tíz pont fölött, 59-52.

26′ Boltic és Sulovic összjátéka után 54-50. Hendlein megint egy könnyű közelivel, 54-52. FILIPOVICS! Egy kiváló blokk tőle, remekül szállt bele a meccsbe – és ott a tripla Cirictől, 57-52!

25′ Megvan a támadópattanó, amit Filipovics vált triplára, 52-50. Wisseh elcsúszik, de Bolticról megy ki a labda. Wisseh megint a földön, ez könnyű síp volt Ciricre, akinek ráadásul ez a negyedik faultja. Filipovics labdát szerez, Wisseh pedig odaüt, mielőtt indulhatna.

24′ Lilovtól nem jó a floater, viszont labdát szerez a Szedeák, Sulovic pedig befejezi a gyors támadást, 49-48. Hendlein a körtéből, 49-50.

23′ Simms középtávolija rövid, de megvan a pattanó a Kaposvárnak, majd Simms is fejezi be, 47-48.

23′ Filipovics rögtön egy hármassal nyit, 45-46. Cooke tempója a gyűrű tövéről jön le, Filipovics roboghat, és be is zsákolja, 47-46.

22′ Lilov nem vállalja el a triplát, inkább továbbadná Ciricnek, de kidobja oldalt. Lépés Cooke-nál.

22′ Ciric hármasa a gyűrűből kiszédül, Frazieré meg hosszú, de Simms szed egy támadópattanót, és kiharcol két büntetőt. Bent van mindkettő, 42-46.

21′ Filipovics már ott a pályán a folytatásra, bár a sporikra kell várni. Simms közelijével indul a második félidő, 42-44.

II. negyed 42-42 (19-21, 23-21)

20′ Lilov hármasa lejön, Révész nem tudja megszerezni a pattanót – mondhatjuk, hogy mintha semmi nem történt volna, de ez így nagyon nem igaz, viszont döntetlenről folytatják majd a szünet után.

20′ Végigtámadhatja a negyedet a Szedeák. Baki állítja meg Lilovot egy faulttal, Nikola Lazic pedig nyolc másodperccel a szünet előtt időt kér.

20′ Boltic nem hogy faultot nem kap, de még a Kaposvár jöhet, miután a két spori fordítva ítélt. Cooke kettesével egál, 42-42.

19′ Frazier elsüllyeszti az ötödik somogyi hármast, 42-40. Ciricé viszont kimarad – Wissehé pedig a gyűrűről jön le. Időt kér Nikola Lazic.

19′ Hendleinnek is jön a tripla, 40-38. Vágvölgyi jön Wirth helyett a Szedeákba. Juhos büntetőivel folytatódik a meccs, bent van mindkettő a palánkról, 42-38.

18′ Frazier egy könnyű kosárral, 38-35. Boltic egyedül megoldja, 40-35.

17′ Kissé érdekes akció végén, amikor Simms a földön ülve szedi össze a labdát, Hendlein dob egy kettest, 38-33.

17′ Wirth begyűjti a harmadik hibáját, miközben Sulovicot Révész váltja. Wirth labdát szerez, Boltic pedig dobhat egy ziccert, 38-31.

16′ Lilovtól jó a floater, 34-28, 14 pontnál már a bolgár. Fodornak jön a hármas, 34-31. Boltic egy pincérrel, 36-31.

15′ Lilov összeszedi a saját pattanóját, majd beejti, 32-26. Visszajön Juhos Ciric helyett. Lilov lelesi Fodor passzát, az alapról jöhet a Kaposvár. Lejön Wisseh kettese, de Fodor a pattanót visszateszi, 32-28.

14′ Fodor elindul, de lejön a kettese, majd Bolticot állítja meg egy faulttal. Ciric odaadja Wissehnek, Frazier pedig bevág egy hármast, 30-26.

13′ Sulovictól jó a horog, 28-23, tíz pont fölött már a center. Lilov labdát szerez Simmstől, majd Ciric teszi vissza Sulovic pattanóját – 30-23-nál időt kér a Kaposvár.

13′ Boltic klasszikus centerként, 26-21. Fodor szerzi a Kaposvár első kosarát ebben a negyedben, éppen a triplán belülről a sarokból, 26-23.

12′ Ellépi megint Frazier. Lilov megint kilép a triplára, de ez hosszú a sarokból. Simms középtávolija lejön.

11′ Sulovic kiosztása után Lilov triplájával fordít a Szedeák, 22-21. Simmsi eladja, Lilov pedig bezsákolja, 24-21.

I. negyed 19-21

10′ Simms is dobhat egy könnyű kosarat közelről, 19-21. Lilov a dudaszó pillanatában elengedi, de lejön – Wisseh is eldobja két másodperccel a vége előtt a saját térfeléről, de ez sem jó: rosszul kezdett a Szedeák, azonban szerencsére nem lépett meg komolyabban a Kaposvár.

10′ Boltic ziccere lejön, de Sulovicé a pattanó, végül Lilov egyenlít közelről, 19-19.

9′ Lilov pincére kiperdül, Fodor viszont hasonló helyzetből pontosabb, 15-19. Sulovic dobhat kettőt ismét Wisseh második faultja után. Mindkettő bent itt is, 17-19.

8′ Kettőt dobhat a vonalról Frazier. Mindkettő jó, 15-17. Jön Fodor a Kaposvárba.

8′ Ciricnek nem jön a tripla, majd ő sapkázza be Hendleint. Sőt, ő maga fejezi be az akciót is, 15-15.

7′ Cooke szerzi az első vendég triplát, 13-15. Lilov bemegy két ember között, de nincs fault, majd Cooke ellépi.

7′ Rossz Wisseh hármasa – Sulovic megindul, és megint faulttal együtt ejti be! 12-12, és még dobhat egyet Sulovic. Bent a büntető is, 13-12. Wirth jön Juhos helyett.

6′ Juhos ráesik Simmsre, jöhet a büntető itt is. Nem ront a vonalról Simms, 8-12. Ciric egy leütés után viszi a palánk alá, és be is fejezi, 10-12.

6′ Lilov triplája rövid, de kimarad Wisseh kettese, Sulovicé a pattanó – a center a túloldalon faulttal együtt teszi be, 7-10. Jó a plusz egy is tőle, 8-10.

5′ Ciric hármasa nincs bent, nincs egyenlítés. Wisseh tempója viszont bent, 5-10.

5′ Hendlein hármasa a gyűrű tövéről jön le, majd Wisseh állítja meg Ciricet.

4′ Lilov passzából Sulovic teszi be a körtéből, majd négy perc után szerez kosarat a Szedeák, 2-8. LILOV! Gyorsan elsüllyeszt egy triplát is, 5-8!

3′ Wisseh oldja meg egyedül, betörése után, 0-8.

3′ Lilov tempóját is kiköpi a gyűrű. Juhos blokkja is kellett ahhoz, hogy Wisseh kettese ne menjen be, majd kimarad Ciric triplája is.

2′ Eladja a labdát Boltic, Cooke pedig végigviszi, 0-4. Sulovic küzdi be magát a palánk alá, de kimarad – Wissehé viszont beesik, 0-6.

1′ Lejön Cooke, majd Frazier triplája is. Juhos tempója is kiszédül, majd Frazier kettesével vezet a Kaposvár, 0-2.

1′ A feldobás után a Kaposvár támadhat először.

18.51 – A szegediek keretében ismét ott van Wirth Ádám, aki már Pécsett is átöltözött, de nem lépett pályára. A túloldalon sincs hiányzó.

18.40 – Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokból, hamarosan kezdődik a Szedeák – remélhetőleg nem utolsó – hazai meccse. A szegedieknek csak győzelemmel lehet esélyük a play-offra, ahogy a Kaposvárnak is egyetlen győzelem kell ahhoz, hogy ott legyen a legjobb nyolc között.

Forrás: szegedma.hu

Forrás: 
SZTE-SZEDEÁK