VTB Liga - Nyolcaddöntők, 2. meccs
május 4, 2013 - 18:36
Jóval jobban kezdte a mérkőzést a EuroChallenge-győztes hazai gárda, hiszen két hullámban 11 pontos előnyt építettek ki maguknak az első negyedben. A második felvonás aztán rémálom szerűen kezdődött számukra, hiszen a negyed első felében nem tudtak betalálni a kosárba, így a Triumph egy 11-0-ás rohammal egyenlített, ezt követően pedig fej-fej mellett haladtak a csapatok a nagyszünetig. Fordulás után aztán átvette a kezdeményezést a Krilja. Nagyon elszakadniuk nem sikerült, csak a harmadik negyed végén tudtak 3-5 pontnál jobban meglógni. 8 pontos fórjuk három csökkent a 35. perc kezdetén, ám innentől kezdve a vendégek nem tudtak egy kosáron
Forrás:
Kezdő5.hu