VTB Liga - Nyolcaddöntők, 1. meccs
május 3, 2013 - 20:40
Az első meccsen a EuroChallenge-győztes vendégek szinte végig előnyben voltak. Az első negyedben egyszer tudtak elhúzni hét ponttal, de általában ennél sokkal kevesebb, 1-2 pont volt a két csapat között. A második negyedben is hét pont volt a legnagyobb különbség, ám a felvonás második részére ez a differencia beállni látszódott. A fordulást követően szinte semmit nem változott a játék képe: kicsit jobban játszott a Krasznaja Krilja, tartották előnyüket, sőt, egyszer 10 pontra is el tudtak húzni. A negyedik játékrész elején nem úgy nézett ki, hogy ebből komoly meccs lehet. Háromszor, a 37. perc elején, a 39. perc végén és
Forrás:
Kezdő5.hu