A vereségek ellenére nem elégedetlen a kapitány


Farkas Sándor a két aránylag nagy különbségű vereség ellenére nem tűnt elkeseredettnek. Mint mondta, nagyon örült annak, hogy a kitűnő, a közelgő Európa-bajnokságra készülő, tehát a csúcsformája közelében járó horvát válogatott végig maximális erőbedobással játszva a legteljesebb mértékig komolyan vette a mieinket. A lányok kitűnő hozzáállással dolgoztak az edzéseken s a kapitány úgy látja, a két horvátok elleni meccset megelőzően mindössze két hetet készülő társaság sokat lépett előre. Farkas Sándor kiemelte, ahhoz a jövőben is tartja majd magát, hogy erős riválisok ellen küldi majd pályára a válogatottat. A jó ellenfelek elleni kemény mérkőzések mint a két körmendi összecsapás mindig reális képet ad arról, hogy hol tart a csapat, mint esetleges gyengébb együttesek elleni megtévesztő sikerek.


A hét végén kezdődő kínai túrán is kitűnő csapatokkal méri majd össze erejét a válogatott, amely ma délelőtt még Körmenden edz, majd két nap pihenőt követően csütörtök délután még tréningezik egyet a fővárosban s pénteken indul Kínába.

Fotó: Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu