U18 Eb: Perl beteg, már haza is utazott
A mérkőzés elején látszódott meg leginkább, hogy néhány embernek olyan szerepkört kell felvállalnia, amit eddig a szombathelyi fiúk oldottak meg. A túlzott akarás eredménye lehetett, hogy a kidolgozott helyzeteket sorra elhibáztuk, a legjobb helyzeteket sem tudtuk gólra váltani.
A mérkőzés további részében sikerült stabilizálni a védekezésünket, de amikor esélyt teremtettünk magunknak a közvetlen felzárkózásra, egy-egy gyermeteg technikai hiba, vagy rossz döntés miatt visszaállt a különbség.
A csapat nagy akarattal és lelkesen küzdött, de a játékunkat tudatosabbá kell tennünk mind támadásban, mind védekezésben. Perl hiányában másoknak kell felvállalnia megbontásokat és a 2-2-ket több mélységi játékra van szükség, a lepattanó megszerzésében pedig ellenfeleink fölé kell nőni, ha meccset akarunk nyerni.
A mai