Szedeákos ruhadarabbal és érvényes diákkal INGYENES!
Szezonbeli harmadik hazai mérkőzésére, egyben második győzelmére készül a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapata, amely szombaton 18 órától a MAFC-ot fogadja az újszegedi sportcsarnokban.
Az együttesnél érthetően jó hangulat uralkodik, hiszen a múlt hétvégén simán, 95–79-re verték a Falcót, ám a szombathelyiek elleni siker csak akkor marad értékes, ha a fővárosiakat is legyőzi Nikola Lazics csapata. Ebben pedig a szurkolók segíthetnek a szegedieknek. Félidőben a Phoenix Fitness csapata szórakoztatja majd a kilátogató szurkolókat!
A klub ezúttal is akcióval készül, szeretnének minél több drukkert kicsábítani a találkozóra. A belépés diákok számára ingyenes lesz, illetve aki szedeákos pulóverben, pólóban vagy sálban érkezik, annak szintén nem kell jegyet vennie.
A MAFC kellemetlen ellenfél lehet, mert bár négy vereséggel kezdték a szezont (Jászberény, Atomerőmű, Alba Fehérvár, Vasas), egy hete a szezon meglepetését okozva megverték a nemzetközi kupában is érdekelt bajnoki címvédő Szolnoki Olajt. A fővárosi együttes négy légióssal érkezik, a horvát Matija Poscic, az amerikai Deville Smith és Jesse Hardin, valamint a kanadai Rajvarinder Singh Sihota szerepel a keretükben.
Forrás: delmagyar.hu