Pécs ellen kezdünk a Magyar Kupában!
Kedden délelőtt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének székházában kisorsolták a Magyar Kupa nyolcas döntőjének párosítását: a Naturtex-SZTE-Szedeák a Pécset kapta ellenfélként.
A korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem Budapesten, hanem Győrben rendezik meg a Zsíros Tibor Magyar Kupa nyolcas döntőjét, a Tüskecsarnok és a SYMA csarnok is foglalt volt a döntő időpontjára, így a Rába partján csapnak össze a csapatok a kupagyőzelemért. Kedden az MKOSZ székházában kisorsolták a párosításokat, a bejutott csapatokat egyikét sem emelték ki, így bármelyik két csapat összekerülhetett.
A múlt héten, Kaposváron aratott győzelmével a helyét bebiztosító Naturtex-SZTE-Szedeák a Pécsi VSK-Pannonpower együttesét kapta, így a két csapat a január 26-i bajnokit követően február 16-án is találkozik egymással.
A lebonyolítás szerint az első napon (február 16-án) lejátsszák a négy negyeddöntőt, majd másnap a két elődöntőt, míg vasárnap a bronzért, valamint az aranyéremért csapnak össze az elődöntő vesztesei illetve győztesei.
A Magyar Kupa nyolcas döntőjének párosításai (február 16-18.)
Zalakerámia ZTE KK – Alba Fehérvár
Falco KC Szombathely – Egis Körmend
Naturtex-SZTE-Szedeák – Pécsi VSK-PANNONPOWER
Szolnoki Olaj KK – Kaposvári KK
Elődöntők:
Zalakerámia ZTE KK/Alba Fehérvár – Falco KC Szombathely/Egis Körmend
Naturtex-SZTE-Szedeák/Pécsi VSK-PANNONPOWER – Szolnoki Olaj KK/ Kaposvári KK
Forrás: szegedma.hu