Mid-Major konferenciák III. - Colonial
Nagyon közeledik az idei évad kezdete, úgyhogy térjünk is át a meghatározóbb konferenciákra. A sorozat folytatásaként következzen a Colonial…
A Colonial nevét onnan kapta, hogy a konferenciába azoknak az államoknak az intézményei találhatóak, amelyekre annak idején az első európai telepesek megérkeztek.
Szép az élet a Colonialban, hisz az elmúlt hat évben már második alkalommal fordult elő, hogy a CAA egyik csapata beverekedje magát a Final Fourba. Míg 2006-ban a George Mason, addig tavaly a Virginia Commonwealth érte el ezt a sikert.
Lázas munka folyt a VCU-nál mivel a sikeredző Shaka Smart számos helyről kapott jobbnál jobb ajánlatokat. De az iskola már 2011. áprilisában pontot tett az ügy végére, hisz egy nyolc éves kontraktust toltak oda a fiatal mester orra alá. Nehéz idény lesz, hisz már az elmúlt év alapkörében is csak a negyedik helyen zártak. Ráadásul a kezdőből hárman is végeztek, hírmondónak csupán Bradford Burgess (a képen) maradt, bár az ő személyében egyúttal a konferencia legjobb játékosát is tisztelhetjük. Mellette két már epizódszerepkörben bizonyított ember, Juvonte Reddic és az irányítóposztot átvevő Darius Theus garanciát adnak arra, hogy a VCU továbbra is az egyik legjobb csapata lesz a csoportnak.
. A csapat úgy zárt az ötödik helyen, hogy 21 győzelmet szerzett és többek között a Louisville skalpját is begyűjtötte. A tábla alatt verhetetlenek, a két kezdő