Ma kísérték utolsó útjára Fűzy Ákost


A rövid, de érzelmektől teli búcsúztató beszédek tökéletesen kiegészítették egymást. A remek szakember életének egy-egy különböző szakaszáról szóltak, személyes jellegűek, szomorúak, méltatóak voltak. A beszédek alapján egy szép, abszolút sport, azaz kosárlabda központú és tragikus hirtelenséggel félbevágott életrajz bontakozott ki a szakembert búcsúztatók igen-igen népes serege előtt.


A beszédek felidézték a sportszerű, de kemény, harcos kosaras, a felnőtt csapathoz felkerülő kissé félszeg, de mosolygós fiatal játékos a megbízható, szerény de igen alapos pályaedző, valamint a hatalmas tapasztalattal bíró, zseniális stratégává vált vezetőedző személyét. Janovics László, a Baranya megyei szövetség elnöke, Dr. Páva Zsolt Pécs polgármestere, Németh Károly, a Pécsett is szerepelt korábbi kiváló, 56-szoros válogatott középjátékos csapattárs, valamint győri munkatársa, Fodor Sándor tartották a búcsúbeszédet.

A ravatalozó előtti térséget szinte teljesen betöltötték a búcsúzók. Sok-sok fiatal kosaras lány. Ott voltak természetesen a győri csapat játékosai, a PEAC és a PINKK kosara lányai többségének is volt edzője a szakember. Eljöttek a soproniak, de érkeztek játékosok többek között Zalaegerszegről is. Némi túlzással, aki az

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu