Már a döntő a tét Lórántéknak!

Olyan feladat előtt állnak Lóránték amely leckét egyszer már hibátlanul felmondták. 2012 decemberének első vasárnapján épp a Virtus Roma volt az aki nagyszerű győzelmével a Varese addig veretlen menetelését megszakította.Hogy mekkora tett volt az ahhoz adalékként talán elég annyi hogy 2012 augusztusa óta ez a Varese 29  felkészülési/bajnoki és kupa mérkőzést játszott, többek közt Euroliga alakulatok sora(Alba Berlin, Montepaschi Siena, Cantu, Olimpia Milano) ellen,  ebből a 29 ből  26-ot megnyerve jelenleg is magabiztosan állnak az olasz bajnokság élén. Ezen tények tükrében hatalmas dolog hogy a Roma volt az egyik olyan csapat (a Siena és a Venezia mellett) amely már le tudta őket győzni. Szóval ,ahogy ez a Cantu esetében is így volt, a recept már ismerős lehet a rómaiak számára, a Cantu ellen sikeres volt a megismételt vizsga, így joggal bízhatunk abban, még akkor is ha a mai feladat  jóval nagyobb, hogy most is van remény

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu