Kis konferenciák - Southland

Rohamtempóban közeledik az idei szezonkezdet, így éppen itt az ideje, hogy elkezdjünk átszaladni a konferenciákon. Jöjjön a legnagyobb változáson átesett Southland…

A déli államok intézményeit tömörítő Southland eddig két csoportra tagozódva játszotta mérkőzéseit. Azonban a nyáron három csapata is konferenciát váltott, így például az alapkör győztese a Texas San Antonio (WAC) is továbbállt. Ennek ellenére azonban nem mondhatni, hogy túlságosan nagy gondba kerülne a csoportosulás.

Tudni illik ugyanis egy új érkező is a fedélzetre lép, aki nem más, mint a Summit League tavalyi bajnoka az Oral Roberts. Az ORU az elmúlt kilenc évben ötször nyerte meg a Summit alapkörét, de a harmadik helynél rosszabbul egyszer sem zárt. A váltásnak elsősorban pénzügyi okai voltak, hisz a csapat előző konferenciájában Dakotától, Michiganig bejárta az országot, új állomáshelyén viszont csak Texasba és Louisianaba kell utaznia.

Azért az idei csapat korántsem lesz ugyanaz, mint amelyik tavaly 27 mérkőzést nyert és a March Madnessben brillírozott. A legnagyobb név Dominique Morrison illetve két másik kezdő is távozott, amely igencsak nagy veszteség a Sean Sutton által legtöbbször csak hatos rotációt alkalmazó Golden Eaglesnél. A 2011/2012-es idény legjobb újonca Steven Roundtree a legnagyobb visszatérő név, aki a nyár egy részét ugyan dutyiban töltötte, de vélhetően ez nem befolyásolja majd számottevően teljesítményét. Mellette Damen Bell-Holter, a kőkemény védő maradt, akire idén is számíthatnak a társak.

A legnagyobb problémája a konferenciának éppen az, hogy a meggyengült Oral Roberts még

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu