Kezdődik a rájátszás

Surmann GáborDávid Krisztián: - Erre a bajnoki szezonra megújult rájátszás rendszerébe az SKSE most szombaton (2013.03.23.) kapcsolódik be. 16:00 kezdettel az egykor szebb napokat látott, de mostanában ismét javuló tendenciát mutató MAFC budapesti otthonába látogatunk. Vendéglátónk egy fiatal, alacsony átlagéletkorú gárda, aminek vezére a nem is olyan régen még Salgótarjánban kosárlabdázó Vavra András. Egyben ő a korelnök is az újbudai csapatban. Sikerül másik záloga az egykori körmendi sikerdező, Sabáli Balázs. Milyen játékstílust várhatunk egy fiatal, tehetséges csapattól? Nyilván olyat, amely nekünk nem nagyon fekszik. Gyors, rohanós, rengeteg futómunkát végző stílus ellen nagyon észnél kell lennünk. Amit látszólag nehezíthet, hogy már jó ideje nem volt mérkőzésünk. Ugyanakkor ez előny is lehet, hiszen az előző hetekben nem tétlenkedtünk. Ennek reméljük látható eredményei is lesznek szombaton. Minden kosarasunk tudja, hogy nem szabad hibázni, mert a bajnokság ezen szakaszában bármi végzetes lehet. A csapat elvárja magától a jó eredményt, és ennek megfelelően teljes erőbedobással küzd majd. Védekezés és támadójáték közti egyensúlyt, az gördülékeny átmenetet csak teljes koncentrációval érhetjük el. A MAFC játékstílusa ellen ez az átmenet lesz a sikerünk kulcsa. Úgy vélem papíron erősebbek vagyunk soros riválisunknál, a két pont begyűjtése szerintem kötelező feladat. Főként, hogy az eltiltott Surmann Gábor is visszatérhet, immár az ő hasznos játékára is számíthatunk, valamint a zuhanyhíradó szerint Vavra András sem lesz ott a keretben. De erre nem adunk, ismerjük mi is ezt a fajta "hadviselést". Szerintem minden együtt van egy jó meccshez, szinte kihagyhatatlan!
Forrás: 
Salgótarjáni KSE - Beszterce KK