A Kecskemét lesz az Olaj ellenfele az elődöntőben
február 6, 2014 - 18:21
A Zsíros Tibor Magyar Kupa második negyeddöntőjében a bajnoki tabella két dobogósa, az Alba Fehérvár és a KTE-Duna Aszfalt találkozott egymással. A kecskemétiek szinte a teljes első félidőben vezettek - igaz, nem túl nagy különbséggel -, ám Braydon Hobbs és a letámadás segítségével már az Alba ment előnnyel a nagyszünetre. Fordulás után összeszedte magát a Kecskemét, a harmadik negyed végén elhúzott ellenfelétől, majd a negyedik negyed első felében el is döntötte a találkozót. Végül 63-81 arányban nyert a KTE a címvédő ellen, így holnap ők találkoznak a Szolnokkal az első elődöntőben.
Forrás:
Kezdő5.hu