Könnyen jutott 4 közé az Alba

A MAFC az első meccsen összeszedett 37 pontos hátrány ellenére is igyekezett, hogy saját közönsége előtt igazán odategye magát. A hazaiaknál az ismét kulcsemberré váló Vavra András már 5 perc alatt 10 VAL értékig és 8 pontig jutott, de igazából 10-13-ig bírta a MAFC a Fehérvár iramát. Keller Ákos vezetésével már az első negyedet is jelentős különbséggel nyerte az Alba, s Dzunics edző az első tíz perc során már 9 emberét pályára küldhette.

A folytatásban a lepattanókat is sokkal jobban szedték a vendégek. A második negyedben (amikor egyébként mindkét csapat már főleg csak a támadásokkal törődött) az eladott labdák terén is igen kedvezőtlenül teljesített a B csoportos fővárosi együttes, s még úgy is simán vereségre állt, hogy 45 pontot szórt az A csoport listavezetőjének egy félidő alatt csak éppen 63-at kapott is. Érdekesség, hogy a MAFC a negyed végén tökéletesen dobott (az utolsó 10 dobása egyaránt bement), ám ezzel együtt sem volt sansza a győzelemre, már ekkor sem.

Sabáli Balázs gárdája korábban a Sopron kiverésével így is ejtett egy nagy skalpot, de az Alba már sok volt neki.

Magyar Kupa negyeddöntő visszavágó
2013. február

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu