Új korszak előtt? -itáliai (alapszakasz)értékelő
2012/2013-mas szezonjának alapszakasza,
ideje hogy mérlege vonjunk a mögöttünk hagyott évadról. Kétség kívül
a meglepetések szezonja volt az idei,
túlzás nélkül a fogadóirodák jóvoltából ma már gazdag ember lehet az ki
2013-mas dobogót telibe találta, ízlelgessük: 1.Varese, 2. Sassari, 3. Roma Az olasz kosárlabda történelmében példátlan
pódium az idei, hiába a veretes múlt (10-szeres bajnok, 5-szeres BEK győztes),
a Varese utoljára 25 éve, 1988-ban uralta
az olasz alapszakaszt, azt talán
mondanunk sem kell hogy a Serie A-ban mindössze a harmadik szezonját töltő
Dinamo Sassari számára is korszakos siker a második hely, Lóránt Péter Virtus Romájának ennyire nem ismeretlen az előkelő helyezés,
de az sokat mondó tény, hogy az elmúlt 30 évben, az ideivel együtt is,
mindössze 4-szer sikerült a fővárosi elitalakulatnak a dobogón végezni az évad
végén.
Hol vannak a közelmúlt nagyjai ?
Tehetjük fel joggal a kérdést, a választ
pedig részben a táblázat is rejti. Akiket viszont már ott sem lelünk: a Fortitudo Bologna és a Benetton
Treviso már csak sport-történelem,
szörnyű ezt leírni is, de jelenleg egyik klub sem létezik már. A Virtus Bologna
és a Scacolini Pesaro ugyan ott van még a mezőnyben, de a gazdasági válság és a mindennapi pénzügyi
gondok olyannyira megtépázták mindkettőjüket hogy Bolognában és Pesaróban egyelőre csak a túlélés lehet a cél. Érdemes a szezon