Hétközi szieszta…

Egy újfajta sorozattal próbálkozunk, amelynek célja, hogy az elmúlt napok legfontosabb eseményeit csokorba szedjük. Nosza…

Hétfő este megtörtént az év első felejthetetlen pillanata. Na, jó elég hülyén fogalmaztam, hisz inkább úgy kellene mondani, hogy a Kansas centere Jeff Withey egyfajta históriát írt. A csapat történetének mindössze második játékosaként ért el tripla-duplát, amikor a San Jose State elleni győzelem alkalmával, 16 ponttal, 12 lepattanóval és 12 blokkolt dobással zárt. Persze 1970-ig nem jegyezték a sapkát, a gólpasszt és a labdaszerzést, így hivatalosan Cole Aldridge után Ő a második KU játékos, akinek sikerült ez a bravúr. „Ez egy nagyon különleges este volt számomra.” – zárta le röviden a mérkőzést Jeff.

Jó hír a North Carolina szurkolóinak, hogy PJ. Hairston térdsérülése mégsem olyan súlyos, mint ahogyan az elsőre festett. PJ. szalagjai szerencsére nem sérültek, ám ezzel együtt sem léphetett pályára a tegnapi Indiana elleni mérkőzésen. Vélhetően még egy-két hét rehabilitáció vár a kiváló triplavetőre. A Hoosiers egyébként megmutatta, hogy miért is numero uno, hisz 83-59 arányban mosták le a Tar Heelst.

Tudtuk, hogy jó lesz idén a Missouri Valley konferencia, de azt nem sejtettük, hogy ennyire. A csoportosulás csapatai bőven felülmúlják, más Mid-Major konfok mutatóit. Két intézményük is a Top 25-ben van, nevezetesen a Creighton és a Wichita State. A konferencián kívüli mérkőzéseken mutatójuk jelenleg 38 győzelem és 16 vereség, míg hazai pályán 28 mérkőzésből mindössze három alkalommal kapituláltak.

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu