Gyenge meccsen hosszabbításos zalai siker a'la Safford

Nem feltétlenül emiatt a meccs miatt fognak ezrek elkezdeni kosarazni az országban. A küzdelem dominált, de emellett kevés kosár esett a két, egymást nagyon szorongató csapat összecsapásán. A hazai ZTE (egyelőre új légiósa nélkül) a vendég Kecskemét ellen a második negyedtől kezdve általában pár pontos hátrányban volt, de sosem szakadt le. Sőt, a hosszabbítást is kiharcolta. A végére belelendülő Boston és Gáspár pedig gyakorlatilag megnyerte a meccset a hazaiaknak, de az igazán nagyot Safford játszotta a ZTE-ben, míg a KTE teljesen leült a hosszabbításra.

Forrás: 
Kezdő5.hu