Farkas vadászat Rómában: Lóránték az Avellino ellen küzdenek!

Alig  pár nappal a balul
sikerült húsvét hétfői  varesei
kiruccanást követően hazai pályán bizonyíthat a Virtus Acea Roma, Lóránt Péter
itáliai alakulata az avellinói farkasokat a Sidigas Avellinot látja vendégül.
 A listavezető otthonában szinte semmi
nem sikerült a nagy terveket szövögető római társaságnak, az első két  negyedben még csak a támadójáték „dadogott”
,  de a fordulás után Lóránték védekezése
is látványosan összeomlott, így simán nyert a Cimberio Varese.  Ilyen komoly hullámvölgy  ma sem fog
beleférni, hiába csak a tabella 
tizenkettedikje az ellenfél, hiába 
verte meg Avellinóban is a zöldeket a Virtus, és hiába szól mellette
minden papírforma, kemény összecsapás vár a Calvani-bandára az utolsó találkozásuk
óta jelentősen átalakult Avellino ellenében.

A győzelem ezúttal (is)
létfontosságú lenne hiszen a merész álmok alapját egy alapszakasz dobogóval
teremthetné meg igazán  a fővárosi
alakulat. Erről, no meg  a bevezetőnkben
említett varesei meccs tanulságairól, és az átalakuló Avellinoról is kérdezték
Lóránt Pétert. Honfitársunk így felelt a Virtus Roma hivatalos web tévéjének:


swfobject.embedSWF('http://www.youtube.com/v/iM7AERhXHq8','avreloaded0','630','320','9.0.28','/plugins/content/avreloaded/expressinstall.swf',
{autoplay:'0',color1:'0xFFFFFF',color2:'0x000000',rel:'0',egm:'0',border:'0',loop:'0'},{wmode:'window',bgcolor:'#FFFFFF',menu:'true'},{id:'p_avreloaded0',styleclass:'allvideos'});

Péter is említette, ez már nem ugyanaz az Avellino lesz amelyet decemberben oly biztosan vertek annak saját közönsége előtt, a bajnokságot nagyon rosszul kezdő dél-olasz farkas-falka vezetése alaposan átalakította a keretet, a  legutóbbi Avellino-Roma ütközethez képest. A mai vendégeknél nincs már Mustafa Shakur, ahogy  Ndudi valamint

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu