Debrecenben is a győzelem a cél
Két hét pihenő után lép újra pályára az EKF csapata, amely ezúttal a cívis városba látogat, a DEAC vendégeként 16:45-től kezdődő mérkőzésen.
Egri fronton a már jól megszokott edzésmunkával teltek a napok, és habár az elmúlt hétvégén nem játszott csapatunk mérkőzést, mindenképpen elmondható, hogy csakis győzelmi céllal utazunk Debrecenbe.
A DEAC egy igen fiatal együttes, gyakorlatilag több csapatra elég bevethető játékossal, akik közül ki kell emelnem Nagy Botond játékát, aki magabiztosan 30 pont környékén termel az elmúlt mérkőzéseken. Mindezek ellenére a debreceni alakulat csupán a 9. helyet foglalja el a táblázaton jelenleg, mindössze 4 győzelemmel. Azonban a 4 győzelemből 3 otthon esett meg a DEAC-nak, akik sikeresen győzték le a Baja, a Vásárhely majd a Kaszások együttesét is. Így tehát komoly ellenállásra számíthatunk, hiszen a Debrecen célja mindenképpen a 2 pont otthon tartása, viszont egri oldalon is szükségszerű lenne a győzelem, hiszen a Salgótarján törökbálinti botlásával már egy mérkőzés hátrányban van.
NB1/B Kelet, alapszakasz 15. forduló
2012.02.11. 16:45, Debrecen
DEAC - EKF-Eger-HÉSZ SE
U20: 18:45
Tóth Dániel