Behúzta az Alba Fehérvár
Székesfehérvár, Vodafone Sportcentrum, vezette: Kapitány, Benczur, Ádám
A fehérváriak kedve szerint kezdődött a meccs, Brandon Wood járt főleg elemében: öt ponttal nyitott a hátvéd. Keller Ákos zsákolásával tartotta előnyét az Alba és a parádés szezont futó Csorvási kosara után Hollis is berámolt egy távolit (10-6). A negyed derekán még dobást sem hibáztak a vendégek, ráadásul szépen megosztoztak a pontokon, már minden kezdőjátékos betalált (15-13). A nagy formában játszó Wood újabb triplája után viszont meglépni látszott az Alba: az amerikai időközben ráadásul egy takarót is kiosztott Jonesnak. Dukics igyekezett látótávolságon belül tartani övéit, de inkább a védekezésben akadtak gondjai a Szedeáknak, hiszen kilenc perc után már 30 felett kaptak. Utóbbi szegmens miatt persze Dzunics mester sem gyújtott örömtüzeket a rövid szünet alatt…
A folytatásban Leklit lehetett dicsérni szokásos harcossága miatt támadólepattanója és kosara után nyolccal