Beharangozó: Szombathely - Sopron
október 2, 2012 - 20:21
Nem mondhatjuk, hogy ismeretlenek egymás számára a csapatok, hisz a legutóbbi rájátszásban öt mérkőzéses, elképesztő párharcot vívtak a felek az elődöntőbe jutásért. A sárga-feketéket sérülések tizedelték, persze blődség lenne eme tényt indokként ráhúzni arra, hogy a Sopron kétszer is nyerni tudott Kálmán Lászlóék ellen, ráadásul egyszer Szombathelyen is. Viszont hiába került 1-2-es hátrányba a tavalyi idény meglepetéscsapata, végül 3-2-es összesítéssel a vasiak jutottak a bajnoki elődöntőbe. A Szombathely Sopron párosítás, ha nem is bír olyan presztízzsel, mint a "Falco-Körmend" örökrangadó, de azért nyugodtan lehet a kissé megkurtított, rangadó jelzővel illetni a két nyugati város rivalizálását. Teljesen egyenértékű, hogy a Savaria, vagy
Forrás:
Kezdő5.hu