Az idei utolsó mérkőzésen a bronzért harcolunk
A férfi kosárlabda NB1/B rájátszásának utolsó fordulóját rendezik a hétvégén, ahol az Eger csapata a Bonyhádi KSE-t fogadja az Eszterházy Sportcsarnokban.
A múlt heti vereséget a bírói tévedésekkel megmagyarázó egri főiskolások hazai pályán mutathatják meg ezúttal, hogy mennyivel is jobb csapatot alkotnak, mint a dunántúliak. Az odavágón ugyanis az történt, hogy már magabiztosnak mondható, tizenkilenc pontos előnyről sikerült úgy "belenyúlni" a játékba, hogy végül a házigazdák diadalmaskodtak két egységgel. Így tehát óriasi a motiváció a visszavágásra, arról nem is beszélve, hogy ha sikerül több mint két ponttal győzni itthon, akkor története során először kerülhet a csapat nyakába érem a másodosztályú kiírásban.
Hazai oldalon jó hír, hogy Máté az előző mérkőzésen nagyon jól teljesített, újra megtalálta dobóformáját, reméljük ez kitart holnapig. A holnapi bronzcsatáról Váczi Péter edzőt kérdeztem:
"Különösképpen nem szeretnénk külön semmivel készülni a Bonyhád ellen. Úgy gondolom, hogy az odavágon is jó teljesítményt nyújtottunk. A büntetőzés az amiben javulnunk kell. A mezőnyembereinkben Máté Balázson kívűl még maradt pont, úgyhogy semmi másban nem gondolkozunk, mint a hazai győzelemben és a bronzérem megszerzésében."
Érdemes lesz tehát kilátogatni a szezon utolsó mérkőzésére, hiszen az NB1/B-s mérkőzés után a főiskola NB2-s csapata is pályára lép, igazi kosárcsemegét tartogat tehát a délután.
NB1/B rájátszás a 3. helyért 2. mérkőzés
2012.05.19. 16:00, Eger
EKF-Eger-HÉSZ SE - Bonyhádi KSE
NB2 Kelet, alapszakasz 30. forduló
2012.05.19. 18:15, Eger
Egri VSI - Mezőberény
Tóth Dániel