Az A-csoportra is együtt marad a vertlen bajnok


- Gratulálunk a veretlenül megnyert bajnoksághoz, de gondolom, ez ettől a csapattól valahol elvárható, sőt elvárás is volt...

- Köszönjük. Két célunk olt. Az egyik, hogy veretlenül nyerjük meg a bajnokságot, a másik pedig, hogy közben fiatal játékosaink úgy fejlődjenek, hogy a következő szezonban az A-csoportban is megállják a helyüket. Azt gondolom, veretlenül bajnokságot nyerni nagy dolog, örülök neki, hogy ezt elértük. Úgy érzem, emellett a fiatalok is a megfelelő ütemben fejlődtek, tehát mindkét célunkat elértük. Azt tudni kell, hogy azért kényszerültünk a másodosztályba, mert egy nem miattunk állandóan anyagi nehézségekkel küzdő egyesületből kilépve az önállósodás útját választottuk. Ahhoz azonban, hogy ezen az úton el tudjunk indulni, ezt a szezont a másodosztályban kellett töltenünk. Aminek még nagyon örülök, hogy az NB I B-ben is volt egy hétszázas átlag nézőszámunka, a Pécs elleni Magyar Kupa mérkőzésen pedig kétezren szurkoltak a csapatnak. Azt is ki kell emeljem, hogy a  támogatói kör is csapat

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu