Alapszakasz értékelés és statisztika
Véget ért az idei alapszakasz, ami egyben a rájátszás kezdetét is jelenti csapatunk számára, akik előkelő helyről várhatták Nyugati ellenfelük kilétét, amire végül a SMAFC-NYME futott be.
De mielőtt rátérnénk az rájátszás első körére, mindenképp érdemes egy kicsit belemélyedni a statisztikába:
Csapatunk az utolsó fordulóban vesztette el vezető helyét a Keleti tabellán, így a Salgótarján mögött második helyről vághat neki a további küzdelmeknek. Mint az az adatokból is jól látszik, sikerünk kulcsa elsősorban a védekezésben rejlik, ami valljuk be egy-két kivétellel, de igen jól működött idén. Ezt mutatja az 1344 kapott pont is, aminél mindössze 16 ponttal kapott kevesebbet a minket megelőző Salgótarján. Amennyiben a Nyugati csoportot megnézzük, kiderül, hogy az egész országban ez a két csapat védekezik a legjobban a B-csoportban.
A hibátlan hazai mérlegünket egy fájó vereség törte meg még az ősszel, de vendég csapatként a mezőnyből a két első helyzettel kiemelkedve mindössze három vereséget gyűjtöttünk be.
Most pedig nézzük az egyéni statisztikákat: (katt a képre!)
A legeredményesebb dobónk az alapszakaszban Máté Balázs volt, ám a csapatmunkát jól mutatja az, hogy egyetlen játékosunk sem rendelkezik kirívóan magas pontátlaggal, jól eloszlanak a pontok. Nagy öröm viszont, hogy Zsemlye Sándor Kelet legjobb lepattanózója lett, köszönhetően elsősorban kiválló palánk alatti munkájának a támadó térfélen. Erdei Ádám bizonyult a leghasznosabb játékosnak, sőt az utolsó előtti fordulóban hintett 41 pontjával ő lett az egy meccsen legtöbb pontot elért játékosunk is.
Az NB1/B Kelet Alapszakasz végeredménye:
Az NB1/B Nyugat Alapszakasz végeredménye:
Váczi Péter értékelése a szezon eddigi részéről:
"Az alapszakaszban nyújtott teljesítményünket én jónak értékelem. Fájó pont a Kecskemét elleni két vereség, főleg a hazai "zakót" illett volna elkerülnünk. Ennek ellenére eddig nem lehet panaszom a csapat teljesítményére. Az utóbbi évek alatt most álltunk a legtöbbször listavezető helyen, ezt csak az utolsó fordulóban kellett átengednünk a Salgótarjánnak. Annak a Salgótarjánnak, amely véleményem szerint csak hazai környezetben jobb csapat nálunk. Az alapszakasz lezárult, most már gőzerővel készülünk a Sopron ellen."
Tóth Dániel