7 pontot kell ledolgozni a továbbjutáshoz
Előző hétvégén rendezték a férfi kosárlabda NB1/B bajnokság rájátszásának első mérkőzéseit. Csapatunk a távoli Sopron városába utazott, ahol már köztudott, hogy sajnos vereséget szenvedett.
Holnap viszont itt lesz az alkalom a visszavágásra. A hátrány nem sok, hazai pályán elviekben nem okozhat gondot a nagyobb arányú győzelem, és ezáltal a továbbjutás elérése. Az egri kosarasok egyáltalán nem élték meg rosszul a vereséget, hiszen tudják nagyon jól, hogy itthon egy teljesen más mérkőzés vár rájuk: a szűkebb idegenbeli pálya helyett a már jól megszokott hazai gyűrű, az ellenfélt éltető szukolók helyett egri drukkerek a lelátókon és a soproninál remélhetőleg igazságosabb bíráskodás. Az EKF-es fiúk keményen edzettek a héten is, habár ezúttal nagyobb figyelmet fordítottak a támadásokra, mert azzal több gond volt az előző összecsapáson. Minden bizonnyal nem fordulhat az elő, hogy a kezdő ötösünkből Zsemlye, Krasznai és Erdei mindössze 9(!) ponttal zárja mégegyszer a mérkőzést, tehát ha már ők többet hozzá tudnak rakni akkor nem lehet gond.
NB1/B rájátszás 1. forduló, visszavágó mérkőzés
EKF-Eger-HÉSZ SE - SMAFC-NYME
2012.04.20. 16:00, Eger Eszterházy Sportcsarnok
Az előző forduló eredményei (NB1/B rájátszás 1-8. helyért):
SMAFC-NYME - EKF-Eger-HÉSZ SE 66-59
Bajai Bácska FKE - Kanizsa KK DKG-EAST 75-65
MTK-Törökbálint - Bonyhádi KSE 96-82
PTE-PEAC PVSK - Salgótarjáni KSE 71-90
Érdemes figyelnünk a Baja-Nagykanizsa párosítás eredményét, hiszen annak a mérkőzésnek a győztesével találkozunk majd az elődöntőben.
Tóth Dániel