A 2. forduló válogatottja

A bajnoksággal együtt elindult honlapunkon a forduló válogatottja rovat is, amelyben az adott kör legjobb teljesítményt nyújtó játékosait vesszük górcső alá, és belőlük állítjuk össze az adott forduló legjobb ötösét. Ezen kívül a legjobb hatodik embert, és az MVP-t is megválasztjuk, így lesz teljes a lista. Lássuk hát, ezúttal kik alkotják ezt az elitklubot!


Irányító: Lorenzo Williams (Paks, 2) – Az amerikai irányító az első fordulóban is bekerült összeállításunkba, és ez ezúttal sincs másképp. Annyiban különbözik akkori szerepe a mostanitól, hogy a Szeged ellen egész meccsen kiegyensúlyozottan, jól játszott, és dobást sem rontott. Most az első félidőben csak árnyéka volt önmagának, és mindössze egyetlen pontot szerzett, ám amit a másodikban művelt, arra nem igen vannak szavak. Szinte dobást sem rontva termelt 23 pontot, egyértelműen a hátrányban lévő csapata vezére volt. Triplát dobott, betörésből volt eredményes, és ha kellett, a társakat is kiszolgálta. Összességében 24 pontig jutott, e mellé kiosztott 4 gólpasszt és volt 5 lepattanója is. Ez összesen 31 VAL-t jelentett számára.


– A Pécsről szerződtetett El-Aminnak nincs könnyű dolga, hiszen új csapatában gyakorlatilag Hangát és Crockert kellene egyszerre pótolnia. Nem egyszerű dolog ez,

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu