A vége szoros lett

A hetedik helyért vívott derbin egy teljesen más felfogásban játszó DEAC-ot láthattunk, mint a két korábbi mérkőzésen, hiszen itt már nem volt szó a játék lassításáról a tisztes helytállás érdekében, gyakorlatilag ahogy a csövön kifért, úgy ment előre és diktálta a tempót Kádár Tamás tartalékos és fiatalnak is mondható legénysége. Ennek eredményeként 13-2-es vezetésre tettek szert a hajdúságiak a Horváth Kristóf elvesztése után erre a derbire Mohay Pétert is kiültető törökbálintiak ellen.

A második negyed végéig sem változott semmi, hiába a teljes mezőny második legmagasabb játékosának, azaz a 210 centis Szántó Andrásnak bevetése, 12-vel ment a félidőben a Debrecen, melyben nagyon felkapcsolt a két korábbi ütközet alkalmával gyengébben dobó Szarka Dávid (23 pont, 4 szerzett labda), sőt, a fordulás után 6-2-vel indított a DEAC, így lassan az volt a kérdés, hogy van-e még visszaút az MTK-nak.

S bizony, volt, egy váratlan nyerőember, Tóth András (15 pont, 5/6 triplából) személyében, aki a végig óriási mezőnymunkát végző Boinitzer Dávid (28 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 11 kiharcolt fault) és a korán faultgondokba keverő Bognár Mátyás (16 pont, 3 szerzett labda) mellett előlépett kritikus pillanatokban és egy óriási futással a véghajrára utolérte ellenfelét a Szarvas-sereg.

Ott ugyan még volt válasza Kozák Márton (21 pont, 8 gólpassz) révén a debreceni alakulatnak, ám Boinitzer győztes kosarával célba ért az MTK és hetedik helyen végzett, míg a végig nagyon lelkes és koncentrált, de foghíjas kerettel harcoló Debrecen a nyolcadik pozícióban végzett.

Kádár Tamás, a DEAC vezetőedzője: Kezünkben volt a mérkőzés, de az MTK zónájával nem tudtunk mit kezdeni. Top nyolcban vagyunk és csak egy játékosunk öregszik ki - Szarka Dávid -, jövőre így ismét megvan a cél.

Szarvas Gábor, az MTK-Törökbálint vezetőedzője: Most már elárulhatom, célunk a torna megnyerése volt, így pedig azért nehéz volt motiválni a csapatot a párpontos vereségek után, de sikerült győzelemmel zárnunk a bajnokságot. A csapat erejét mutatja, hogy kétszámjegyű hátrányból is képesek voltunk fordítani. Összesen egy játékosunk öregszik ki, folytatjuk utunkat.

Forrás: 
kosarsport.hu