Szoros mérkőzésen győzött a TF-Budapest

Az MTK legjobbja, Horváth Kristóf nem állhatott Szarvas Gábor vezetőedző rendelkezésére, így azért egy fokkal esélyesebbnek volt tekinthető az egyébként is hazai pályán szereplő TF-Budapest, ennek megfelelően végig koncentráltan játszva meg is szerezte a győzelmet egy alapvetően szoros csata után Merim Mehmedovics legénysége.

MTK Törökbálint - TF-Budapest 63-67

Az első negyedben leginkább a végül dupla duplázó Mohay Péter (15 pont, 14 lepattanó) közreműködésével tudott lendületet venni a törökbálinti gárda, de volt válasza a TF-nek, mely Filipovics Stefan (7 pont, 10 lepattanó, 4 blokk) óriási szereléseivel szépen védte a palánk alatti területet.

A második etapban Boinitzer Dávid (18 pont, 10 lepattanó, 3 gólpassz) jó közeli befejezésével próbált közel maradni, de Szabó Domonkos (16 pont, 5 gólpassz, 3 szerzett labda) triplájával négy egységnyi fórral zárta a félidőt a házigazda.

A fordulás után felkeményedett a TF egyébként is fojtogató védekezése, ennek következtében 13 pontos előnye is volt, de a negyedik etap vége előtt a "fagyasztóból" előszedett Tóth András két hármasával egy dobáson belülre küzdötte magát az MTK, és mivel kettőből két büntetőt ki is hagyott Szabó, így lehetett volna sansza a törökbálinti gárdának, de nem tudták leszedni a védőlepattanót, ezzel pedig célba ért a TF-Budapest, mely holnap a Honvéd ellen játszhat az ötödik helyért. Az MTK a Debrecen ellen csatázhat a hetedik pozícióért.

Szarvas Gábor, az MTK-Törökbálint vezetőedzője: Két négy pontos vereségen vagyunk túl. Fontos kiemelni, hogy ma egy 30 pontos játékosunk hiányzott, ami nagyjából olyan, mintha a '98-as Chicago Bullsból kivették volna Michael Jordant. Nagyon remélem, hogy a harmadik meccsünkön nem négy pontos vereség lesz a vége, természetesen a győzelemért hajtunk majd a Debrecen ellen is.

Merim Mehmedovics, a TF-Budapest vezetőedzője: Igencsak érezhető volt a csapaton a fáradtság. Kiegyenlített volt a mérkőzés, de volt egy jó harmadik negyedünk. Büszke vagyok a srácokra! A honvéd ellen holnap az ötödik helyért egy kiemelt rangadót játszunk majd.

Forrás: 
kosarsport.hu