A rangadó, ami mindent eldönt: menny vagy pokol?

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezúttal valóban elérkezett az idény legfontosabb mérkőzéséhez a Vásárhelyi Kosársuli. Szombat este a Salgótarján egy héten belül másodszor látogat a Hódtói Sportcsarnokba, a tét pedig adott: melyik csapat megy mennybe, azaz lép tovább a bajnoki fináléba (amelynek egyik résztvevője, a Baja már ismert), egyben jut fel az NB I/B Piros csoportjába, és melyik folytatja jövőre is a Zöld csoportban.
Az 1-1-re álló elődöntős párharc harmadik, mindent eldöntő meccsén egyszerű lesz a képlet: ha Tóth Tamás alakulata nyeri a rangadót, mi örülhetünk, amennyiben a vendégek hagyják el győztesen a pályát, akkor övék a diadal.

Forrás: 
Vásárhelyi Kosársuli