Veszprémbe látogat a Nyíregyháza

A Piros csoport listavezetője ellen kéne kilábalnia a gödörből a Mérész-legénységnek - teljes forduló jön a másod- és harmad vonalban.

BKG-Prima SE - MTK-Elite Basket (péntek, 17:00)
A szigetszentmiklósiaknak kötelező a győzelem, ha be akarnak jutni a rájátszásba idén, ahhoz pedig, hogy a legjobb négyre is legyen még esélye Dr. Nagy Ágoston csapatának, egyszerűen már nem is hibázhat az olyan mérkőzéseken, melyeken otthon játszik a top3-on kívüli ellenfelekkel. Ez a fajta nyomás eddig mindig inkább segítette őket, ebben a szezonban viszont botlottak már hazai környezetben a Baja és a Miskolc ellen is.

Az MTK helyzete sem egyszerű, mert még mindig a PO-ért hajt Horváth Balázs együttese, mely a közvetlen riválisokat eddig magabiztosan verte, így nem fenyegeti az a veszély, hogy egy esetleges play-outot pályahátrányból kéne kezdenie, ráadásul több bravúrt is bemutatva érdemben is versenyben vannak még a legjobb nyolcba jutásért. A két gárda őszi ütközete igen parázsra sikeredett és csak hosszabbításban dőlt el, ezért is biztosra vehetjük, hogy nem feltett kézzel utazik a Törökbálint a BKG-hoz.

Forrás: 
Kezdő5.hu
Stáb: