NB I/B: A Piros csoport szezonbeharangozója

NB I/B: A Piros csoport szezonbeharangozója

A Kezdő5.hu szakportál írása az idény esélyeiről. Reméljük, hogy nem lesz igazuk...

 

A bajnoki rajt már ugyan megvolt, de érdemben ezen a hétvégén rajtol a honi második vonal. Játékosmozgások, erősorrend, várakozások.

Itt is a legfőbb technikai információkkal kell kezdenünk, mielőtt rátérnénk a konkrét csapatokra.

A főbb szabályok nem változtak (14 induló, csapatonként csak maximum egy nem hazai nevelésű játékos játszhat, illetve végig pályán kell lennie egy "fiatalnak" (U21-es szabály, azaz '99-es vagy ifjabb játékosokat értünk ez alatt). Az U23-as csapat pécsieken kívül mindenki más ha bajnokságot nyer, jogot is szerez az élvonalbeli indulásra 2020/21-re, az utolsó két együttes pedig kiesik a Zöld csoportba (ez lehet az U23-as PVSK is).

A lebonyolításban viszont már történt változás: ugyanúgy a legjobb nyolc jut be az oda-visszavágós rendszerű alapszakasz után a felsőházi rájátszásba, de ott már az egyik fél harmadik győzelméig mennek azok a párharcok, melyek győztesei még harcban lehetnek a feljutásért (tehát a negyeddöntők, az elődöntők és a finálé is így megy majd), a többiek számára (9-14. helyezettek) jön az alsóházi helyosztó kör, ahol a 9-10. játék nélkül benn marad, viszont az alsó négy rögtön play-outtal kezd, melynek vesztesei kiesnek a Zöld csoportba.

1. MAFC

Legnagyobb erősségét, a vezetőedzőt, az egészen új kultúrát meghonosító Hencsey Tamást megőrizte a fővárosi együttes, mely tavaly kis túlzással másfél meccsen csúszott el és így nem jutott döntőbe. Egyértelmű, hogy idén is a feljutás a célja a Nagy Krisztiánt (Újpest) és Lakosa Zsoltot (Nagykőrös) elengedő, Garamvölgyi Ákost (Oroszlány) és a légiós Washingtont pedig megtartani nem tudó MAFC-nak, mely szerkezetben azért némileg átalakult, így Ryan Richmonddal, mint külföldi hátvéddel, az Alba Fehérvártól igazolt Tóth Péterrel, mint kreatív mezőnyemberrel és Harazin Tamással, a tapasztalt, sok éven át az A-csoportban fontos kiegészítő szerepet betöltő magasemberrel erősítve a gárdát indul harcba a bajnoki címért. A feltételezett kémiát, a kontinuitást és azt a tényt, hogy fiatal poszton Katona Bencével, Polgárdy Ádámmal és a Vasas Akadémiától igazolt Bartha Ákossal is erősnek tekinthetők az élcsapatok közt is, egyelőre őket egy hajszállal jobbnak, esélyesebbnek tartjuk, mint a többi riválist.

Persze nagy kérdés lesz, hogy a már tavaly is meglepően háttérbe szoruló Misek Leventével hogy funkcionál majd a meglehetősen labdaigényes hátvédsor, ahogy az is, hogy az előző évadban élete talán legjobb formáját mutató Csapai Péter alapvetően ötös poszton mennyivel tud esetleg még előrébb lépni, ahogy az is, hogy a már nem fiatalként játszó Bordács Soma képes-e megragadni ezen a szinten "védettség" nélkül - de ez még mindig sokkal kevesebb kérdőjel, mint amennyi rangsorban általunk mögéjük tett csapatoknál lelhető fel.

Gondjaikat tetézi, hogy az első hét bajnoki meccsüket idegenben kényszerülnek lejátszani, mivel csarnokukat rekonstruálják, ám ez nem gondoljuk, hogy a végső esélyeket tekintve lényegesen befolyásolhatná negatívan a helyzetüket.
 
2. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém

Noha rengeteget erősödtek a játékoskeretet tekintve is és légiós nélkül is azt mondhatjuk erre a gárdára, hogy fináléba jutás lehet vele szemben az elvárás, meg kell jegyeznünk (mindenféle tiszteletkörök nélkül), hogy a marketinget tekintve is rengeteget léptek előre, a szurkolókat és az érdeklődőket rendszeresen kiszolgálják érdekes és exkluzív tartalmakkal, mondhatjuk tehát, hogy a körítésre is odafigyelnek egyre inkább Veszprémben.

A stábban történő változás, azaz, hogy Mérész Csaba első számú segítője a fiatal kora ellenére hazai viszonyokat rendkívül jól ismerő és a játékosokkal könnyen szót értő Baksa Szabolcs segédezőként való alkalmazása is jelentős erősítés lehet a tavalyi ezüstérmesnek, mely Pavlovicsot, mint légióst, elengedte, a Szabó Péter, Madár András, Kovács Ádám, Körtélyesi Gergely, Völgyi Marcell magyar magot pedig megtartotta és Helmeczi András és Kerkai Ákos (TF-BP) "helyett" Medve Mátét hozta el Paksról, a palánk alatt pedig a szintén NB I/A-s Czirbus Józsefet szerződtették Jászberényből, így egy még atletikusabb és fizikálisabb csapat lehet a Hoya idén. Fiatal "poszton" annyi történt, hogy Völgyi és Szűcs már nem vethető be U21-esként, viszont érkezett a Honvédtól Mucza Tamás és a SMAFC-tól Füzi Róbert - két igencsak hasonló felépítésű, kvalitású és profilú játékos.

Utóbbi témával jutottunk el az egyik legnagyobb kérdőjelhez a Mérész-legénységet illetően és ez az az ok, ami miatt egyelőre nem ők az elsők a szezonfelvezető erősorrendünkben. A Mucza-Füzi páros abszolút a kiemelkedő fiatalok közé sorolható ebben a ligában - de elsősorban támadásban, ráadásul mindketten igencsak labdaigényes játékosok - óriási kérdőjel, hogy átlag alatti védőként, ilyen társak mellett jó eséllyel 4-5. opcióként mennyire tudják majd segíteni a Veszprémet, pláne védekezésben és "kulimunkában". Hasonló a dilemma a gyakorlatilag az előző évtizedet az NB I/A-ban, kiegészítőemberként lehúzó Medve esetében, akit valahogy be kell illeszteni egy már jól működő gépezetbe úgy, hogy az ő egyéni ambíciói is találkozzanak azzal, amit a csapat/társak hagynak neki.

Kétség kívül ebben a csapatban gyűlt össze a legtöbb egyéni talentum a teljes mezőnyt alapul véve, de véleményünk szerint az edzői stáb számára sokkal nagyobb találmány lesz belőlük igazi győztes, s végül bajnok gárdát kovácsolni, mint a főbb riválisoknál.

Nagy kérdés, hogy a légiós posztot végül "kitöltik"-e, illetve az, hogy ha igen, az tud-e érdemben jó hatással lenni az eredményeikre - egyelőre a közvélemény és a szakma egyöntetű véleménye, hogy jól döntöttek, hogy adnak esélyt a nagyon masszív és kreatív, sok magas egójú játékost tömörítő magyar magnak, hogy külföldi nélkül bizonyítsanak.

3. Hübner-Nyíregyháza BS

A felkészülési meccsek alapján a szintén sokat formálódó nyíregyháziak tűnnek az egyik feljutásra esélyes gárdának és ez leginkább két dolognak köszönhető. Ebből az első, hogy a tavaly az A-csoportból elhozott, korábbi válogatott Tóth Gergely látszólag sokkal jobb formában van, mint tavaly, ráadásul a csapat is jobban ki tudja használni az ő erősségeit, a másik pedig az, hogy a keretben történt változtatásokkal egyszerűen jobban egymás mellé illeszthető játékosokból áll ez a Blue Sharks, mint az előző kiírásban - ráadásul több győztes karakterük is van.

Top tehetségük, Fazekas Csaba az NB I/A-s Sopronhoz szerződött, a rengeteg labdát elhasználó, testméreteit tekintve pedig "alulméretezettnek" számító Czura Attila a TF-BP-nél kötött ki, a az igazi mindenes, Oláh Zoltán már szintén nem a csapat tagja. Helyettük jött a légiós Bryton Hobbs és a TF-BP-vel előbb Hepp-kupát nyerő Szobi Dániel, valamint az Amerikából visszatérő Dancsecs András trió, akivel talentumban, szerkezetben és tapasztalatban is lépett egy nagyot előre Siska János csapata. Elvárás nem lehet velük szemben a feljutás, de vélhetően sokkal inkább fel tudják majd venni a versenyt idén a legjobbakkal, mint egy éve és kicsit sem lenne meglepetés, ha ők lennének végül a befutók, pláne mivel a Dancsecs, Sitku, Mokánszki "fiatalként" játszatható trió és a többposztos Bazsó Brúnó, valamint a többieket jobbá tenni tudó Bus Iván mind mind olyan extrák ebben a mezőnyben, amiből a riválisoknak is kevés hasonló van a bajnokság egyértelműen legjobb magasembere, Tóth Gergely mellett.

4. Budapesti Honvéd SE

Sokakat meglephet, hogy miként állhat rangsorunk negyedik helyén egy olyan gárda, mely három top tehetségét engedte/vesztette el, ráadásul összesen 8 tavalyi játékosuk (közte a Vasas Akadémiához szerződő Debreceni Dániellel és a visszavonuló Kováts Róberttel) nincs már a keretben - s mindössze hármat igazoltak a "helyükre". A tavaly ötödikként végző és a Hepp-kupában bronzéremig menetelő 33-szoros magyar bajnok viszont egyes posztra elhozta a mezőny papíron legjobb magyar játékosát, Halász Ákost Kaposvárról, az NB I/A-ból, valamint a 4-es, 3-as és akár 5-ös poszton is bevethető Gáspár Balázst, aki ugyan az előző két évben a Zöld csoportban kosarazott, viszont a mezőny egyik legsokoldalúbb magasembere volt, akivel igencsak atletikus lehet az idei Honvéd is. Mellettük a négy év NB II után "reaktivált" Kovács Domonkos csatlakozott még a kerethez, a fiatalok közül a Bea Bence, Kármán Domonkos, Kopácsi Ákos, Tichov Dominik, Tanoh András ötös a Valerio Vincent (ASE), Martinez Ralf (Körmend), Mucza Tamás (Veszprém), Hargitai Krisztián (Vásárhelyi Kosársuli) távozó négyes helyén kaphat időt és felelősséget, Horváth Ákos személyében pedig a mezőny egyik legjobb hátvéd/bedobója is ebben a gárdában játszik.

Stefán Dávidék ráadásul egyre jobb körülmények között és több, minőségibb edzésmunkával készülnek idén, ami szintén segíthet Puskás Artúr legénységének abban, hogy a tavalyi eredményhez képest is előre léphessen, ráadásul sem a közvélemény, sem a szakma nem igazán számol idén igazán erős Honvéddal.

A legnagyobb gondjukat a sérülések jelentik, hiszen Halász Ákos és Kármán Domonkos is kihagyja az első fordulókat, de amennyiben két hónapon belül mindketten hadra foghatóak, ezzel a társasággal szemben a nyolcba jutás elvárás lehet, a céljuk pedig nem más, mint a legjobb négybe kerülés.

5. Salgótarjáni SKE

Lényegébe véve ez a helyezés azt jelenti, hogy az újonc salgótarjániaktól azt várjuk, amit egy éve a BKG mutatott be, tehát első évesként a legjobbak közt végezni. Ehhez igen sok dolog adott az Ughy Albert (Dunaharaszti) után már az előző idényben még Újpesten dolgozó Sztevan Csupics által trenírozott tavalyi Zöld csoportos ezüstérmesnél, hiszen Dominic Herendic személyében kiemelkedő tudású légiósuk van, a tavaly mag legjobbjait (Boinitzer Dávid, Piukovics Bálint, Kovács Martin, Hajdu Márton) az Újpestre távozó Joó Tamás kivételével megtartották.

Melléjük jött az Oroszlánytól Sömenek Martin és a fiatal "poszton" is szerepeltethető Valentino Karanfilovszki, Miskolcról pedig a szintén "fiatal" Szanyi Róbert érkezett, Pécsről pedig Berkics Bence szerződött hozzájuk - bár Gáspár Balázs végül nem lett a játékosuk, így is elég masszívnak tűnik a keret, ráadásul velük sem sokan számolnak ennyire elől, de amennyiben nyugalom lesz körülöttük, cseppet sem lenne meglepetés, ha a legjobb ötben végeznének - bár egyelőre ez még nem feljutásra esélyes gárda, ez is egyértelműnek tekinthető.

6. BKG-Prima SE

Pusztán a játékosmozgások alapján nehezen egyértelműsíthető, hogy dr. Nagy Ágoston csapata erősödött-e vagy sem, de Hegedűs Attila (Ausztriából tért haza) és Meleg Károly (Óbudai Kaszások) a palánk alatt kell, hogy pótolják a Kovács Soma (Budafok) - Tanács Attila (visszavonult) duót, a legnagyobb kérdés pedig az lesz, hogy fiatal "poszton" mi lesz a megoldásuk, miután Halász Ákos (nem összekeverendő a Honvéd irányítójával) már nem számít U21-esnek.

Hátvédben Bán Tibor (Oroszlány) komoly erősítést jelenthet számukra, bár kérdés, hogy mennyire kap perceket és felelősséget a Nagy-fivérek mellett/mögött, illetve ha igen, akkor ez mennyiben jelent majd szerkezeti problémákat az egyébként is eléggé alacsony felállással dolgozó Prímának.

Afelől kétségünk se legyen, hogy a mezőny egyik legkeményebben játszó, legfolyékonyabban támadó gárdája lesz az övék és nem lesznek kevésbé kellemetlen ellenfelek az élgárdáknak sem, de egyelőre meglepetés lenne, ha a tavalyi 6. helyüknél feljebb tudnának lépni - hacsak nem lépnek előre drasztikusan a fiatal "poszt" kérdésben a szezon folyamán.

7. Vasas Akadémia

Az egyik legkevesebb változáson áteső csapatnál, a Vasasnál is hasonlóak lehetnek az elvárások, bár Faragó Péter is kapott egy igen komoly másodedzőt maga mellé Stephen Arigbabu, korábbi német válogatott, Eb-ezüstérmes személyében. Magas posztra Debreceni Dániel jött a Ceglédre igazoló Kovács Bálint Benedek helyére, a két éve még a bajnoki döntős csapatban vezér, de tavaly már csak ritkán játszó és a civil élet felé forduló Kiss Barnabás pedig már egyáltalán nem tagja a csapatnak. Ők is légiós nélkül futnak neki a bajnokságnak (az igen tehetséges, Romániában felnövő, de már negyedik évét az Akadémián megkezdő Sólyom Botond már hazai nevelésűnek számít).

A Moravcsik Áron, Boros Márk, Debreceni Dániel hármas és a fiatal Kelenföldi Domonkos, Csík Richárd, Radics Gerzson trió tehetségben és tapasztalatban is elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy ez a társaság a kiegészítőemberekkel együtt minimum a rájátszásba jutásért küzdhessen.

8. Budafoki KK

Károly Máté legénység már túl is van két meggyőző diadalon és egy gyakorlatilag hibátlan "előszezonon", így őket könnyen tehettük volna sokkal magasabbra is, de egyébként is elmondható, hogy a 4-12. helyeken kis túlzással bármi megtörténhet meglátásunk szerint, így nem lepődünk meg akkor sem, hogy ha a szezon végén négybe jutnak Puszta Dávidék. A Budafok lehet, hogy elvesztette legmagasabban jegyzett játékkosát (Tursics Krisztián az NB II-es Dunaharasztinál folytatja) és Mészáros Csaba (Újpest) is távozott, de utóbbit ikertestvérével, az Egerből érkező Mészáros Bencével pótolta a klub, az irányító poszt kérdését pedig házon belül, Puszta egyesként való "használásával" oldották meg, "bónuszként" pedig jött Kovács Soma a BKG-tól, aki látszólag sokkal jobb formában van, mint az utóbbi öt évben bármikor.

Vannak nekik is gyengepontjaik, hiszen Horváth Márton állandó célpont az ellenfél védelmének, fiatal "poszton" pedig a nagy stabil, saját nevelésű Lados Eriken kívül hasonló szintet hozó játékosuk nincs - bár igen sok bevethető embere van Károly mesternek, akikkel azért sokat nem romolhat a csapat játéka. Fehér Csabával és Tóth Szabolccsal rutinban is jól állnak, s egyértelműnek látszik, hogy egy-egy meccsen a legjobbakra is veszélyesek lehetnek. Ahogy tavaly is, idén is a kiegyensúlyozottság lesz a legnagyobb kérdés velük kapcsolatosan - ha ez működik idén ebben a gárdában, akkor aligha maradnak le a rájátszásról, ahogy egy éve.

9. TF-BP

A mezőny abszolút sötét lova az NB I/A-ból kieső és Beák Gábor körül (legfőképp kényszerből) a csapatot kicserélő TF-BP. Az új, szerbiai edzővel készülő fővárosiak két meccset már vesztettek is, de "mentségükre" szóljon, messze ők kezdték a felkészülés érdemi részét a legkésőbb és még mindig nincs teljesen kész a keretük - légiósa még nincs az együttesnek. A nevek alapján ők is bárkire veszélyesek lehetnek, ha összeállnak, Czura Attilával (Nyíregyháza), Somogyfoki Péterrel (Bonyhád), Kerkai Ákossal (Veszprém), Timkó Norberttel (Gödöllő - NB II), Kopasz Mártonnal (MEAFC), Kovács Barnabás (Baja), Vida Zoltánnal (Újpest), Tóth Péterrel (Cegléd - NB II) erősítettek, a légiósok mellett viszont Buzás Bencét (Jászberény), Meleg Gergőt (Rátgéber Akadémia), Filipovics Stefánt (Körmend), Kozma Gergőt (Körmend) és Borisz Krnjajszkit (Kaposvár) vesztették el, így csak a magyar állományt elnézve is alaposan meggyengültek - de talán jobb szóval élve átalakultak.

Kiesési gondjaik bizonyosan nem lesznek, sőt, amennyiben időben összeállnak és esetleg magas poszton erősítenek egy légióssal, valamint top fiataljuk, Pintér Máté is egészséges lesz vállsérülései után, akkor Karosi Gergővel együtt ezen a téren sem lesznek hiányosságaik és ők is lehetnek akár a legjobb négy közelében is.

10. MEAFC-Miskolc

A miskolciak impresszív győzelemmel kezdték az alapszakaszt és az egyértelműnek látszik, hogy nem gyengültek, viszont az is, hogy a közvetlen riválisok inkább erősödtek erre a kiírásra. Az, hogy őket egyelőre rájátszáson kívül helyeztük, egyelőre csak annak tudható be, hogy a hasonló szintű csapatokban egyszerűen több a rutin és a kifejezetten győztes típusú játékos, mint náluk, tehetségre és a kontinuitást ide véve ők is egyértelműen a rájátszásért küzdhetnek idén és könnyen felkúszhatnak a legjobb hatba is, mivel ha egészségesek tudnak maradni, akkor jó eséllyel gyorsan összeállhatnak - ezért is hozták vissza már a felkészülési időszakra a bajnokság egyik legjobb légiósát, a tavaly a szezon második felében már náluk pattogtató Austin Thorntont.

Drahos Gábor már nem számíthat a rájátszás előtt reaktivált Szögi Ádámra (visszavonult), Fazekas Csabára (visszavonult) és Tóth Viktorra (Tiszaújváros), ráadásul a fiatal Szanyi Róbert (Salgótarján), Gonda Zsombor (Olaszország, Serie C) páros is eligazolt tőlük, helyettük jött Debrecenből a Kozák-testvérpár (közülük az ifjabb, Bertalan még "fiatalként" is szerepeltethető). Nagy kérdés lesz náluk Galló Márk felépülése és utána az ő teljesítménye, mert ha ő pár hónapon belül teljes értékű lesz és hozza a két éve látott szintet vagy valami ahhoz hasonlót, akkor a teljes mezőny egyik legtöbbet fejlődött játékosával, Homoki Donáttal együtt már olyannak számítana a miskolci magasember sor is, amivel harcban lehet lenni akár a 4-6. helyekért is. Tóth Bence egyelőre még nem bevethető náluk, de amikor lesz ő és a tavaly nagy szezont produkáló Takács Dániel is, akkor szervezésben is többpólusú lesz Kozák Mártonnal együtt ez a MEAFC.

11. Bajai Bácska FKE

A Zöld csoport bajnoka együtt tartotta keretét a TF-BP-hez távozó Kovács Barnabást leszámítva, sőt, jött hozzájuk fiatalnak korábbi játékosuk, Goldring Bence is, a Jakab Péter - Pongó Martin páros fémjelezte déliek így biztos, hogy kellemetlen ellenfél lesznek egy osztállyal feljebb is, de egyelőre komoly meglepetés lenne tőlük, ha be is tudnának jutni a rájátszásba - bár alakulhat úgy, hogy a riválisaknak lesz annyi gondjuk, bajuk, hogy ők az egyben tartott magukkal korán ébrednek és ezzel olyan mérleget hoznak össze az alapszakaszban, amivel be tudnak csúszni a legjobb nyolc közé.

Kérdés náluk, hogy az idősödő Mándity - Ágfalvi duó és a légiósként megtartott Vukicsevics mennyire tudják felvenni (még) a harcot a riválisok 3-4-5-ös posztos játékosaival, amennyiben nem lesznek lényegesen jobb (egészségi) állapotban ők hárman, úgy akár még bajban is lehetnek, ha nem jutnak be a PO-ba és az alsó ágon kell kiharcolniuk a bennmaradást.

12. Nagykőrösi Sólymok KE

Az osztály idén legkevesebbet együtt készülő, de mégis az egyik legrutinosabb és legösszetartóbb együttese Lakosa Zsolté, mely ezt a karaktert tökéletesen meglovagolva játszott és teljesített az előző két évadban, így egyelőre maradt a Piros csoportban a Nagykőrös úgy is, hogy az ellenfelek lényegesen többet készülhetnek együtt és a hasonló profilú csapatok azért szépen lassan kirostálódtak a honi második ligából, már csak ők maradtak "hírmondónak".

Fulvio Candidóra már nem számíthatnak magas poszton, így klasszikus center nélkül vágnak neki a szezonnak, de ez könnyen lehet előny is Mácsai Károlyék számára, pláne mivel a másik Lakosa-fivér, a MAFC-tól érkező Zsolt is itt játszik ebben a szezonban. Amennyiben ő egészséges, a teljes mezőny egyik legjobb hátvéd-párosát alkothatják testvérével, Ákossal, ráadásul ők a legjobb korban vannak, sőt, fiatal "poszton" is erősítettek a Spanyolországból hazatérő Lakatos Péterrel, valamint a MAFC-tól elhozott Bartos Bálinttal. A légióst, Chris Viquerát is megtartották, sőt, Molnár Miklós is vállalt még egy évet, tehát tehetségben és tapasztalatban nagyon jól állnak, de hatalmas meglepetés lenne, ha rájátszásba jutnának idén - viszont úgy látjuk, hogy reális esélyük van a bennmaradás kiharcolására ebben a kiírásban is.

13. MTK-Elite Basket

Az MTK ilyen alacsony pozicionálása és kiesőnek vizionálása az előszezonban látottak alapján nem indokolt, sőt, egyenesen azt gondoljuk, hogy végig harcban lehetnek a legjobb nyolcba jutásra is. Ugyankkor ha nem jutnak be (és erre látszik nagyobb esély előzetesen), akkor a közvetlen riválisnak várt gárdák annyival rutinosabbak (edzői és játékosi szinten is) és összeszokottabbak, hogy a legreálisabb talán az, hogy végül ők eshetnek ki. Leírni viszont nem szeretnénk a Takács Andrással (Kaszások), Farkas Dániellel (Kaszások) és Szatmári Zsomborral (Szeged) erősítő törökbálintiakat, akik új vezetőedzővel, Horváth Balázzsal vágtak neki ennek a kiírásnak. Bihari Máté (Dunaharaszti) távozása viszont akár azt is vonhatja maga után, hogy most nem sikerül az MTK-nak az, ami az előző évadokban, azaz, hogy nevekre jóval gyengébb kerettel és szerényebb anyagi lehetőségekkel is meghosszabbítsák tagságukat a Piros csoportban. 

14. PVSK Kronosz U23

A pécsi fiatalok évek óta felülteljesítői voltak a bajnokságnak, sőt, még az előző szezonban is rájátszásba jutottak, de Demeter Attila (Oroszlány), Olasz Ádám (Szeged), Popgyákunik Balázs (kiöregedett a korosztályból) és Berkics Bence (Salgótarján), Benke Krisztián (Rátgéber Akadémia) elvesztése nagyon meggyengítette őket, pláne, hogy Bíró Leventére is egyre komolyabb teher hárulhat az A-csoportos gárdában, Juhász Olivér legénysége a riválisok erősödése miatt így egyelőre kiesőnek tűnik annak ellenére is, hogy Kovacsics Ákos (Amerika) személyében igazoltak is egy tehetséget.

Forrás: 
Kezdő5.hu
Stáb: