Horváth Kristóf Kecskemétre igazolt

Horváth Kristóf Kecskemétre igazolt

Örömmel jelentjük, hogy tehetséges játékosunk, az elmúlt három évet nálunk töltő Horváth Kristóf, az NB-I/A csoportjába, Kecskemétre igazolt. A korosztályos válogatottakat is megjárt sportolónk további fejlődéséhez komoly lehetőséget jelent a legfelső osztályban szereplő, és nagy kosárlabdás hagyományokkal bíró Kecskeméthez kerülése, és reméljük, hogy hamarosan pályára is kerül majd. Kitartást és sok sikert kívánunk Kristófnak!

Az átigazolásról a BB1 kosárlabda portál az alábbi cikket jelentette meg:

Kecskemét - Extra triplamutatót produkált a 20 éves kosaras az elmúlt években.

Az Ict Europe ügynökség hivatalos Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az MTK-Törökbálint kosarasa, Horváth Kristóf az élvonalbeli KTE-Duna Aszfaltnál folytatja pályafutását.

Az előző öt évben az U16-os, majd az U18-as és az U20-as Európa-bajnokságokon is a magyar válogatottat erősítő hátvéd relatíve hosszas keresés után megtalálta új klubját és egyben megkapta első NB I/A-csoportos "megbízását" is.

Az előző három évet az MTK-Törökbálint színeiben, az NB I/B-ben teljesítő, kiváló dobókészségéről és kiemelkedő szorgalmáról ismert 20 éves játékos a KTE-Duna Aszfalt kötelékébe kerül, azzal a szándékkal, hogy hosszabb távon fel tudja magát építeni a férfi felnőtt nemzeti csapatot is irányító stáb kezei alatt és természetesen minél jobb eredményekhez segítse a kecskeméti csapatot.

Az előző évadban megbízható és kiegyensúlyozott pontszerző volt a honi második vonalban, hiszen 14 és 26 pont között dobott az összes alapszakasz, illetve rájátszás meccsét figyelembe véve úgy, hogy egyszer sem kellett ehhez neki 19-nél több mezőnykísérlet! 19,3 pontot szállított meccsenként (az egész bajnokság 4. legjobb átlaga ez úgy, hogy csak a szezon végén töltötte be a 20. életévét és egy végig rájátszás helyen lévő csapatban játszott), 46% mezőnyözéssel (42% tripla) és 76%-os büntetőzéssel.

A B-s mezőny extra tripladobója volt az utóbbi években, hiszen 2015/16-ban meccsenként 3,3 sikeres hármas érkezett tőle 42%-kos pontossággal, 2016/17-ben mérkőzésenként 3,1 jó tripla, szintén 42%-kal fűződött a nevéhez.

Forrás: 
BB1.hu
Játékos: