Győzni mennek Szabó Péterék az MTK-hoz

Hódmezővásárhely - Az irányító szerint a center posztra szerződtetett Nemajna Gajic nagy erősítés lehet.

Bizakodó az MTK Törökbálint elleni szezonnyitó előtt Szabó Péter, a Vásárhelyi Kosársuli irányítója, aki már második évét kezdi meg a Csongrád megyei alakulat színeiben. A Hódmezővásárhely célja, hogy a legjobb 8 közé kerüljön az idény végén. A játékost egyebek mellett új társairól, valamint az öltözői hangulatról is kérdezte a klub hivatalos honlapja.

- A csapat több felkészülési meccsen is részt vett. Nagykőrösi vereségen kívül 4 győzelemmel zártuk a felkészülést. Idén is hasonló stílusban játszunk, hiszen nem vagyunk egy magas csapat, ezért próbálunk minél agresszívabban védekezni, és gyors támadásokat vezetni. Utasi Gábor edzőnk kipróbált több formációt, taktikai elemet, ahogy ilyenkor ezeken a mérkőzéseken lenni szokott.

- Bár nem távoztak sokan a csapattól, de annál többen érkeztek. Mennyire sikerült beilleszkednie az újaknak?

- Nemanja Gajic érkezett magas poszton, bedobó poszton Szarka Dávid, és fiatal poszton pedig Bálint Erik. Illetve több fiatal csatlakozott hozzánk az U20-as csapatból is. Szerintem nem volt baj a beilleszkedéssel, mi pedig segítettünk nekik és természetesen van egy jó csapatkapitányunk Vas Peti személyében, akire bárki számíthat.

- Ki számíthat jelentős erősítésnek közülük?

- A csapatnak elsősorban magas emberre volt szüksége. Légiósunk, Nemanja személyében meg is találtuk. Palánk alatt ő jelentős erősítést jelent. Dávid jó dobó, veszélyes kintről, reméljük sokszor megkeseríti majd hármasaival az ellenfelek életét. A fiataljainkban pedig megvan a kellő ambiciózusság és harciasság. Remélem, ezt a mérkőzéseinken is tudják kamatoztatni!

- Mi jelenti a legnagyobb kihívást az új szezonban?

- A legnagyobb kihívás a csapatnak, hogy jól kezdjük a szezont. Idén az első négy mérkőzésünkből hármat idegenben játszunk, és egy jó kezdés megalapozhatja az egész idényt. 

- Mire számít pénteken a fővárosban, mennyire sikerült feltérképezni őket?

- Nyerni megyünk, ez nem kérdés! Hozzájuk is érkeztek új játékosok és új edzőjük van. Valószínűleg más stílusban fognak játszani, mint az elmúlt években. Próbálunk mindent kiadni magunkból!

- Úgy gondolom az öltözőben jó a hangulat, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy csapat sikeressé váljon. Kezd kirajzolódni, kinek mi a feladata a pályán. Az első perctől az utolsóig küzdenünk kell, akkor nem lehet nagy gond!

Forrás: 
BB1.hu