Beharangozó: NBI/B – 18. forduló

Pécsett javítaná tovább mérlegét az OSE, rangadót vív a TF és az MTK, duplázik a PVSK és a Honvéd is.

Tehetséges Fiatalok Basketball Players (4., 10-6) – MTK Törökbálint (8., 7-9) (péntek, 16:30)

Ősszel imponáló magabiztossággal lépte le riválisát az MTK gárdája, akkor még Filipovic és az utóbbi hetekben remek formában pattogtató Kerkai is igen visszafogott teljesítménnyel rukkolt elő, Debreceni Dániel pedig nem állt még a csapat rendelkezésére. Egy sokkal élesebb TF vendégeként kell helytállniuk ezúttal a törökbálintiaknak, akik legutóbb a Honvéd ellen köszörülték kicsit az elmúlt időszak csorbáját, de a rangadókat is hozniuk kell, hogy ne a végére maradjon a rájátszásba jutásuk.

A négyes győzelmi szériában lévő Mehmedvoics-legénység egy roppant fizikális mérkőzésre készülhet, a palánk alatt kell Szabóékat megállítaniuk, a mezőnyposztokon talán még erősebb is a rotációjuk, de egy motivált ellenféllel néznek farkasszemet.

Forrás: 
Kezdő5.hu
Játékos: