A Győr visszavágna a MAFC-nak

Győr - A Hepp Kupa elődöntőjében javítana a bajnoki vereségen a házigazda.

A hétvégén, pénteken és szombaton Győrben rendezik a Hepp Kupa négyes döntőjét. A Final Fourba az MTK-Törökbálint, a Kecskemét, a MAFC és a Győr-SZOL-Széchenyi Egyetem csapatai jutottak be. A pénteki elődöntők egyik párosítása a házigazdák és a MAFC összecsapását hozza.

Kozma Tamás, a Győr edzője szeretne visszavágni a bajnokságban elszenvedett vereségért a fővárosiaknak, amire hazai pályán minden esélyük meg is van.

- A győri kosárlabda életében ez egy nagy esemény, egy óriási lehetőség - kezdte a sárga-feketék trénere. - Bízom benne, hogy a MAFC-tól elszenvedett bajnoki vereségért vissza tudunk vágni hazai pályán. Teljes csapattal készülünk, mindenki egészséges. Mint minden mérkőzésre, most is készülünk néhány taktikai meglepetéssel.

- Mit gondol elődöntőbeli ellenfelükről?

- A MAFC egy nagyon jól felkészített együttes, főleg fiatalokból állnak, akik bármire képesek lehetnek. A mi csapatunk egy rutinos, jó szerkezetű gárda, és bízom benne, hogy úgymond a nagyobb múlt, illetve a több rutin ezúttal eredményességben is megmutatkozik, és hazai pályán egy pár pontos győzelmet tudunk aratni.

- Mit vár a másik párharctól?

- Az MTK edzőjét ismerem még játékos koromból. Évek óta a B csoportban dolgozó kiváló szakemberről van szó. Szerintem meg tudják szorongatni a jó erőkből álló Kecskemétet, amelyről tudni kell, hogy jóval többet edz, és jobb kvalitású játékosok alkotják, mint akármelyik másik másodosztályú csapatot. Remélem, hogy egy jó és szoros meccset láthatunk, ahol csak a végjátékban dől el az egyik döntős kiléte - mondta Kozma Tamás.

Forrás: 
BB1.hu