U20: értékes siker egy jó csapat ellen

U20: értékes siker egy jó csapat ellen

A mérkőzés előtti tabella harmadik helyén álló ellenfél érkezett Törökbálintra. Egy ki-ki meccsre számítottunk, és az is lett. Hál' Istennek, a végén mi örülhettünk.

MTK Törökbálint U20 - EnterNet Vásárhelyi KS U20  83-74

statisztikai lap

Egypontos vezetés az első negyed után (19-18), és ugyancsak egyetlen pontocska az előny a félidőben (41-40).  Az előzetes várakozásoknak megfelelően szoros csatát vívtak a fiatalok. A harmadik játékrészben sikerült egy kicsit hozzátenni, öt ponttal "húztunk el" (61-56). Mivel a záró negyedben tovább növeltük az előnyt, az utolsó néhány perc viszonylag sima volt.

Pontszerzés területén Fülöp Botond (20 pont), Merza Domonkos (18), Boinitzer Dávid (16) és Fekete Viktor (15) voltak a legszorgosabbak.

Molnár Tamás edző: Csapatunk a betegségek miatt sok hiányzóval állt fel. Nehezen lendültünk bele, és az elején az egyéni teljesítmények domináltak. A második félidőre megtaláltuk a játékunkat, az ellenfél gyengeségeit, és ezt használtuk ki. Védekezésünk gyengélkedik, és nehezen szánjuk rá magunkat arra, hogy keményebbek legyünk. Örülök, hogy sokan akartak támadásban hasznosak lenni, és szereztek pontokat. Gratulálok!