A Realé a 23. siker!

Itt bizony egy új fejezet nyílt a Caja Laboral idei történelemkönyvében, hiszen Maciej Lampe (10 pont) felépülésével, illetve beállásával egy teljesen más erősségű alakulata lett hirtelen Dusko Ivanovicsnak. A lengyel óriás hírnevéhez méltóan be is kezdett, tarthatatlan volt, de nem pánikolt be a Barca, a katalánok bíztak a saját játékukban és a hazai pálya erejében, ami végül meg is hozta a várt eredményt. A 26 pontos Lorbek sosem dobott még ennyit gránátvörös-kék mezben, de ezen az estén az ő vezetésével sikerült legyűrni a jelentősen erősödő riválist, mely csak periódusokra tudta bevetni Lampét, ez pedig éppen elég volt annyihoz, hogy ne tudja megtréfálni a vendéglátókat. Érdekesség, hogy senki más nem ért el 8 pontnál többet rajta kívül, de ez is elég volt. A 15-öt szóró Teletovic és a 12-ig jutó San Emeterio mindent megpróbáltak, de

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu