Nem sikerült meglepni az MTK Törökbálintot

Nem sikerült a jó folytatás a férfi NB I/B rájátszásában, az EKF-Eger-HÉSZ kosárlabdacsapata ugyanis tizenöt pontos vereséget szenvedett az MTK-Törökbálint otthonában.

Villámrajtot vett az mérkőzés elején a házigazda MTK együttese, míg az egrieknek több mint két perc kellett ahhoz, hogy pontot tudjanak szerezni. Ezután azonban hiába növelték előnyüket a törökbálintiak, 11-10-nél mégis Mátéék álltak jobban. Ekkor fej-fej melletti küzdelem volt, két olyan elszánt csapatot láthatott a közönség, akik teljes mértékben felkészültek egymásból, ez azonban mégsem ment a játék szépségének rovására.

A második negyedre mindössze két pontos fórral megérkező MTK-sok megrázták magukat, leginkább Szarvas játéka javult fel, aki hibátlanul tüzelt ekkor a hárompontos vonalon túlról. Ez 10 pontos hátrányt jelentett Váczit Péter legénységének, amit nem sikerült a félidei nagyszünetre sem lentebb tornázni.

A fordulást követően jól kapták el a rajtot az egriek, hiszen gyorsan faragtak az eredményen, de ekkor ismét következett egy kis védekezésbeli megingás, amit kegyetlenül ki is használtak a pest megyeiek, akik már 16 ponttal is előrébb jártak ekkor. Krasznaiék azonban nem adták fel és egyre csak közeledtek az ellenfelükhöz, sőt többször már 3 pontra is sikerült feljönniük, azonban az áttörés nem sikerült.

A záró játékrészben is lelkesen küzdő egrieket végül egy-két fura ítélettel is sújtották a játékvezetők, ám alapjaiban véve meggyőzőbb játékot mutatott vendéglátójuk. Kováts kipontozódásával a derbi vége előtt három perccel aztán teljesen megváltozott a játék képe, hiszen az addigi küzdőszellem egyre inkább elhagyta a csapatot, melynek okai a rossz dobások és a sorozatosan kapott könnyű kosarak voltak. A mérkőzés végét jelző dudaszó pillanatában 15 pontos hazai győzelmet mutató eredményjelző talán nem a reális különbséget tükrözte a két csapat között, de megérdemelten nyert az eddig hazai pályán mindössze egy rangadót elvesztő MTK.

Váci Péter értékelése a mérkőzés után: - Megérdemelten nyert az MTK. Többször is megvolt az esélyünk, hogy kiegyenlítsünk, azonban hiányzott ma a csapatból a kimagasló teljesítmény egy-két játékosnál, továbbá jó pár könnyű kosarat kaptunk leindításból is. Ezeket a hibákat ki kell küszöbölni a következő mérkőzésre.

Forrás: 
EKF Sport