NBI/B - Beharangozó 1. forduló

Rangadókkal indul a másodosztály, Keleten a Vásárhely-Tiszaújváros, míg Nyugaton az OSE-Győr és az MTK-Veszprém derbik ígérkeznek a forduló legnagyobb csatáinak. Szoros meccsekre persze ezen kívül is bőven számíthatunk, lássuk mi várható a nyitó hétvégén!

MTK Törökbálint – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém (szombat, 17:00)

A forduló talán legjobban várt mérkőzése lehet az MTK és a Veszprém találkozója, miután mindkét együttes abszolút négyre esélyes csapattal vág neki a bajnokságnak, sőt, megkockáztatom, hogy az érmekért is versenyben lehet mindkét gárda. Papíron a Veszprém kerete tűnik mélyebbnek és sokkal rutinosabbnak, ellenben Szarvas Gábor az állandóságra és az egységre építve remek csapatot hozott össze Törökbálinton, ami az elmúlt években is bizonyítást nyert, hogy sok rivális ellen elég lehet a sikerhez.

Itt még tippelni is borzasztóan nehéz, a hazai környezet mindig megdobja az esélyeket, de a felkészülést szinte egy az egyben sérülés miatt kihagyó Kámán Tamás már a bakonyiak rendelkezésére áll a hétvégén, így semleges szurkolóként csak hátradőlhetünk, és élvezhetjük az izgalmasnak ígérkező derbit.

Forrás: 
Kezdő5.hu