Debrecenben sem torpant meg a Kaszások

Hétfelvonásos dráma Debrecenben, ahonnan a Keleti csoport egyik legjobb formában lévő együttese, a Kaszások tudott győztesen távozni a maratoni csatát követően. Nyugaton is akadt egy óriási derbi, Oroszlányban a házigazdáknak hátrányból kellett fordítaniuk az utolsó negyedben az MTK ellen, de végül behúzták a fantasztikus hangulatú meccset Wehnerék.

OSE Lions - MTK Törökbálint 85-78 (21-20, 18-21, 22-21, 24-16)

Három negyeden keresztül nem bírt egymással a két nyugati nagyágyú, a záró felvonásban aztán a Törökbálintnak jött ki előbb a lépés és meg is ugrott nyolc ponttal a vendég együttes. A fanatikus szurkolóitól hajtott OSE azonban még időben össze tudta kapni magát és a Wehner-Kiss-Vujovic trió remek egyéni teljesítményének hála megfordította a parázs hangulatú derbit. Tette mindezt úgy, hogy egyik legjobbjuk, a rutinos Tanács Attila faultproblémái miatt csak 11 percig tudta kivenni a részét a rangadóból és Gorzsásnak is csak minutumok jutottak. Az MTK közel járt a bravúrhoz, fél tucat sötét mezes is megbízható játékot hozott vendég részről, de a végjátékban nem bírták el fejben a nagyot rohamozó és az ilyen szituációkban tapasztaltabb oroszlányiak nyomását.

Legjobb dobók:

OSE: Kiss K. 23/9, Wehner 19/3, Vujovic 19/3, Sonyák 13/6
MTK: Jakab P. 17, Horváth K. 14/12, Bihari 13, Trepák 12/3, Spiriev 12

Forrás: 
Kezdő5.hu