Újra régi formájában az MTK

Egerbe látogatott az MTK Törökbálint, hogy revansot vegyen a hazai pályán háromszoros hosszabbításban elvesztett odavágó miatt. Négy percig volt szoros a meccs (7:8), utána repesztettek a vendégek. Egy 14:2-es futással már lekörözte az MTK a komoly bajba került Egert. A második negyed közepéig tartott a hevesiek alvajárása (14:31), utána Klepej Roland triplája indította el a feltámadást.

Először tíz ponton belülre kerültek a hazaiak (24:33), majd kis pauza után Máté Balázs pontjaival a félidő előtt újra szoros lett a mérkőzés (35:37). A második félidőben az MTK diktált, a törökbálintiak próbálták növelni az előnyüket, de az Eger többször is újra szorossá tudta tenni a mérkőzést. Három perccel a vége előtt már előzni készült Váczi Péter csapata (59:61), de egy időkéréssel rendezte sorait az MTK, és a végjáték előtt újra négypontos előnyük volt. A hazaiak a következő egy percben három dobást is kihagytak, és ugyan háromszor is visszaszedték a támadólepattanót, az ezt követő eladott labda és fault szimbolikusan jelezte, hogy az Eger nincs abban a passzban, hogy megfordítsa a mérkőzést. Könnyen lehet, hogy ezzel a vereséggel a hevesiek a bronzcsatáról is lemondhatnak, míg az MTK már biztosan ott lesz.

Eger – MTK Törökbálint 65:71 (10:24, 25:15, 13:16, 17:17)

Eger: Máté (20/6 pont), Zsemlye (18 pont, 9 lepattanó), Jakab (10 pont).

MTK: Wehner (19/6 pont), Bódi (15 pont, 7 lepattanó, 7 kiharcolt fault), Spiriev (12 pont), Baross (6 pont, 11 lepattanó).

Forrás: 
Kezdő5.hu