NB I B: Kezdődik a döntő és a bronzcsata is!

A helyosztók következnek a másodosztályban. A dobogós helyekért két győzelemig megy a csata, az ötödik és a hetedik hely pedig kuparendszerben, oda-visszavágón dől el. Pénteken az első bronzmeccs vezeti fel a szombati bajnoki finálé első mérkőzését.

MTK Törökbálint – TF-Budapest (péntek, 18:00)

Mivel az MTK lett március végén a nyugati alapszakasz bajnoka, ezért akár kudarcnak is tekinthető, hogy „csak” a bronzéremért játszanak. Rögtön a középszakasz első mérkőzésén a DEAC megrendítő pofont adott Törökbálinton, és amire magukhoz tértek Bódi Ferencék, addigra már el is úszott a bajnoki döntő. A debreceni egyetemistákat éppen a TF állította meg, és érte el a legnagyobb bravúrt az utóbbi két hónapban: Merim Mehmedovics tanítványai hat győzelmet arattak a középszakaszban!

Az elmúlt hetek eredményei alapján nehéz megmondani, hogy ki a bronzpárharc esélyesebbje, de egy-két tényező a törökbálintiak sikerét vetíti előre. Az egyik, hogy az MTK hiába kezdte rosszul a középszakaszt, az utolsó mérkőzésen imponáló játékkal győzték le a finalista MAFC-ot. A második fontos tényező a pályaelőny. A TF ugyan hazai pályán bárkire veszélyes lehet, de ez az ellenfelükre is igaz. Ezeken túl leginkább az szól a Szarvas Gábor irányította MTK mellett, hogy rutinban és fizikailag is erősebbek Beák Gáboréknál.

Forrás: 
Kezdő5.hu