Horváth Kristóf

Születési dátum: 
ked., 1997-05-27
Magasság: 
1.88m
Súly: 
82kg
Poszt: 
1-2

A Pápáról 2014 nyarán hozzánk érkezett ifjú korábban az U16-os válogatott egyik erőssége volt, majd 2014-ben játszott Kínában az Ifjúsági Olimpián a 3x3-as magyar válogatott tagjaként. A 2014-2015-ös szezon számos csapat és egyéni sikert hozott számára. Kiváló teljesítményt nyújtott az MTK Törökbálint felnőtt együttesében, az U21-es gárdával pedig 7. lett az Országos Döntőn. Az ELITE Basket Törökbálint junior csapatának tagjaként szintén Országos Döntőben vehetett részt. Játszott a 3x3 Ifjúsági Világbajnokságon a magyar válogatottban, és nemcsak egyértelműen a legjobb magyar kosaras volt a tornán, hanem a dobott pontok átlagát tekintve az egész VB legmagasabb pontátlagát produkálta. Részt vett az U18 B-divíziós Európa-bajnokságon, és az 5. helyen végzett magyar együttes egyik legjobbja volt. A profi szemléletű fiatal kosárlabdázónktól a következő évadban további fejlődést várunk, és ebben igyekszünk őt maximálisan segíteni.

Profil fotó
Horváth Kristóf Kecskemétre igazolt - BB1.hu - szeptember 26, 2017 - 14:35
Beharangozó: NBI/B – 1. forduló - Kezdő5.hu - szeptember 15, 2017 - 16:00
Indul az átszervezett férfi másodosztály - BB1.hu - szeptember 15, 2017 - 09:15
Új szakmai vezetővel, pénteken kezdjük a bajnokságot - szeptember 12, 2017 - 00:37
A vége szoros lett - kosarsport.hu - május 6, 2017 - 22:19
Szoros mérkőzésen győzött a TF-Budapest - kosarsport.hu - május 5, 2017 - 17:43
U20 Országos Döntő: Majdnem nagy bravúr - május 5, 2017 - 06:33
Jó színvonalú, izgalmas mérkőzésen győzött a MAFC - kosarsport.hu - május 4, 2017 - 21:58
A Törökbálint idegenben került előnybe - Kezdő5.hu - április 26, 2017 - 14:00
Szép győzelem Nyíregyházán - április 25, 2017 - 09:08
Jobb volt a Debrecen - április 18, 2017 - 11:45
NBI/B: Előnyben az otthon kezdők - Kezdő5.hu - április 10, 2017 - 11:30
Jó küzdés a top favorit otthonában - április 8, 2017 - 10:43
Remek játékkal nagyszerű győzelem - április 2, 2017 - 08:35
A vége sima lett Budafokon - március 29, 2017 - 15:01
NBI/B - 21. forduló - Kezdő5.hu - március 28, 2017 - 21:45
Teljes a felsőház mezőnye - Kezdő5.hu - március 22, 2017 - 13:00
Rájátszást érő vereség - március 17, 2017 - 11:56
Egy hely kiadó a felsőházban - Kezdő5.hu - március 16, 2017 - 14:00
NBI/B - 18. forduló - Kezdő5.hu - március 7, 2017 - 11:45
Magabiztos siker Sopronban - március 7, 2017 - 08:44
Hármas holtverseny a keleti élen - Kezdő5.hu - február 14, 2017 - 14:30
A vártnál simábban nyertünk Baján - február 12, 2017 - 09:40
Értékes győzelem a Bonyhád ellen - február 7, 2017 - 15:41
Fontos győzelem után, hazai fellépés előtt - február 3, 2017 - 09:09
Holtverseny mindkét csoportban - Kezdő5.hu - január 23, 2017 - 22:45
Oda a hazai veretlenség - január 23, 2017 - 11:56
NBI/B - Beharangozó - Kezdő5.hu - január 20, 2017 - 15:00
Nem sikerült Veszprémben a bravúr - január 15, 2017 - 10:45
Féltávnál a MEAFC és az OSE az élen - Kezdő5.hu - január 11, 2017 - 22:15
Kár a végéért - január 8, 2017 - 16:45
Második helyet ér az MTK-győzelem - BB1.hu - december 24, 2016 - 13:11
Bravúrgyőzelem a karácsonyfa alá - december 24, 2016 - 12:02
NBI/B - 10. forduló - Kezdő5.hu - december 20, 2016 - 20:00
Kettős győzelem a Budafok ellen - december 20, 2016 - 19:46
Három meccset játszottak pénteken - kosarsport.hu - december 4, 2016 - 20:00
Nehéz mérkőzésen fontos győzelem Pápán - december 3, 2016 - 16:40
Játékosaink a válogatottakban - november 30, 2016 - 20:49
7. forduló: 12 hazai siker - Kezdő5.hu - november 14, 2016 - 15:15
Csupa hazai siker a férfi NB I B-ben - kosarsport.hu - november 14, 2016 - 10:29
Szoros mérkőzésen nyertünk - november 12, 2016 - 13:23
NBI/B - 6. forduló: nincs már hibátlan együttes - Kezdő5.hu - november 3, 2016 - 11:30
Az MTK és a Veszprém örülhetett - kosarsport.hu - november 2, 2016 - 12:09
A vártnál nehezebben, de győztünk - október 31, 2016 - 19:11
Megmaradt a hazai veretlenség - október 23, 2016 - 10:46
Férfi NB I B: a pénteki mérkőzésekről - kosarsport.hu - október 22, 2016 - 09:04
Nem játszottunk jól, ki is kaptunk - október 15, 2016 - 21:27
NBI/B - 3. forduló: A Honvéd megverte a DEAC-ot - Kezdő5.hu - október 3, 2016 - 14:15
Egy félidő elég volt - október 3, 2016 - 11:08
Kiélezett derbik fordulója - Kezdő5.hu - szeptember 26, 2016 - 15:45
Cím Eredmény Időpontsorrend változtatása
MTK Törökbálint - Motax-Concordia KC Pápa 89-63 2014-10-04
Józsefvárosi KC - MTK Törökbálint (Hepp Kupa) 56-108 2014-10-09
Soproni MAFC-NYME - MTK Törökbálint 79-81 2014-10-17
MTK Törökbálint - MKB-Euroleasing Vasas 88-72 2014-10-25
MTK Törökbálint U21 - MKB-Euroleasing Vasas U21 74-87 2014-10-25
Bajai Bácska FKE - MTK Törökbálint 76-75 2014-11-08
MTK Törökbálint - HOYA-PE Veszprémi KK 81-74 2014-11-15
MTK Törökbálint - Budafoki KK (Hepp Kupa) 102-83 2014-11-20
PVSK-Kronosz Kiadó - MTK Törökbálint 68-97 2014-11-28
MTK Törökbálint - MAFC II. 118-77 2014-12-05
Falco KC Szombathely II. - MTK Törökbálint 81-95 2014-12-12
Konecranes Salgótarjáni KSE - MTK Törökbálint (Hepp Kupa) 76-74 2014-12-14
B-Beton Bonyhád - MTK Törökbálint 100-76 2014-12-19
MTK Törökbálint - Oroszlány SE Lions 88-61 2015-01-10
MTK Törökbálint - SzE Győr 85-55 2015-01-17
MTK Törökbálint U21 - SzE Győr U21 83-66 2015-01-17
Motax-Concordia KC Pápa - MTK Törökbálint 56-84 2015-01-23
MTK Törökbálint - Soproni MAFC NYME 90-68 2015-01-31
MKB-Euroleasing Vasas - MTK Törökbálint 66-74 2015-02-08
MKB-Euroleasing Vasas U21 - MTK Törökbálint U21 85-72 2015-02-08
MTK Törökbálint - Bajai Bácska FKE 81-82 2015-02-14
MTK Törökbálint U21 - Bajai Bácska FKE U21 107-67 2015-02-14
MTK Törökbálint - PVSK-Kronosz Kiadó 99-54 2015-02-27
PE Veszprémi KK - MTK Törökbálint 69-89 2015-03-03
MAFC II. - MTK Törökbálint 71-82 2015-03-08
MTK Törökbálint - Falco KC Szombathely II. 81-73 2015-03-14
MTK Törökbálint - Metal-Work Bonyhád 74-55 2015-03-21
MTK Törökbálint U21 - Metal-Work Bonyhád U21 90-71 2015-03-21
Oroszlány SE Lions - MTK Törökbálint 88-95 2015-03-27
SzE Győr U21 - MTK Törökbálint U21 67-94 2015-04-05
  • Győzelmi tánc
  • U18 3x3 VB Horváth Kristóffal