Hepp Kupa: az elődöntők párosításai

MAFC, Törökbálint, Győr, Kecskemét. Idén ez a négy együttes játssza a Hepp Ferenc Emlékkupa négyesdöntőjét január 4-én és 5-én, az esemény házigazdája pedig Győr városa lesz.

A ”finalisták” közül a MAFC és a Kecskemét könnyebben vette a negyeddöntős akadályt, a műegyetemisták a Dózsa György úton vágtak vissza a Honvédnak a hétvégén elszenvedett bajnoki vereségért és egy 21 pontos zakóba kergették bele Tursicsékat, míg a keleti éllovas hazai pályán mérkőzött meg az Egerrel, de a derbi csak egy negyedig volt izgalmas, a második etaptól hengereltek Wittmannék és magabiztosan masíroztak tovább az elődöntőbe.

Baján nagy csatát hozott a Törökbálint vendégszereplése, ahol a végén Wehnerék ”udvariatlan” látógatónak bizonyultak és remek hajrával a maguk javára döntötték el a mérkőzést. A bajnoki és (Hepp) kupa címvédő Salgótarjánnak Győrben kellett volna életben tartani a reményeit a duplázásra, ám a hazai alakulat nagyon összekapta magát a nógrádiak ellen és kisebb meglepetésre búcsúztatta a tavalyi kiírás győztesét.

Az elődöntőkben vidék-főváros összecsapásokra kerül majd sor, a Törökbálint a Kecskeméttel mérkőzik, míg a házigazda győriek a MAFC ellen vívhatják ki a döntőbe jutást. A tavalyi évhez képest egy lényeges változás történt: idén már nem csak a két finalista, hanem a harmadik helyet megszerző csapat is kvalifikálja magát a Magyar Kupa küzdelmeibe, ahol a győztesre a Jászberény, az ezüstérmesre a Sopron, míg a dobogó legalsó fokára felkapaszkodó együttesre az ASE gárdája vár majd.

Hepp Kupa negyeddöntő eredmények:

Budapesti Honvéd SE – MAFC 66:87 (22:27, 14:24, 14:26, 16:10)

Bajai Bácska FKE - MTK Törökbálint  70-76 (23-23, 11-20, 18-13, 18-20)

KTE Kosárlabda Klub – EKF-Eger-HÉSZ SE 90-54 (21-19, 26-10, 23-16, 20-9)

GYŐR SZOL-Széchenyi Egyetem - Konecranes-Salgótarjáni KSE 71-64 (17–18, 12–19, 21–18, 21–9)

Forrás: 
Kezdő5.hu