A határ a csillagos ég

A határ a csillagos ég

Törökbálint - Szarvas Gábor már a játék utáni életére is gondol, de azért még a pályán sem vall szégyent.

Négy meccsből négy győzelemmel áll az MTK Törökbálint az NB I/B Nyugati-csoportjában. Ráadásul olyan idegenbeli rangadókat nyertek, mint például a Veszprém és a Győr elleni. Utóbbi találkozó egyik vezéregyénisége volt 26 pontjával Szarvas Gábor, aki honlapunknak elárulta, hogy nagyon jó csapat állt össze idén náluk.

- Semmi titkunk nincsen, megfelelő a csapategység, jó a kémia, szeretünk edzeni, egymásért is játszunk. A két új igazolásunk, Radovics Richárd és Wehner Zoltán nagy erősségünk, szinte már a második edzéstől beilleszkedtek a csapatba. Hosszú távú terveink vannak inkább, habár még veretlenül állunk, de nem tudhatjuk tavasszal hogy alakulnak majd az erőviszonyok. A játékos pályafutásom mellett már edzőként is tevékenykedek az utánpótlásban. Igyekszem előkészíteni az aktív játék utáni életemet is, és igazából ezzel is úgy vagyok, hogy a határ a csillagos ég – mesélte Szarvas Gábor a BB1.hu-nak.

(Fotó: Bodrogi Dávid)

Forrás: 
BB1.hu